Kacatok hegye, a harmónia jegyében 2

2008. 06. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ha már sikeresek vagyunk a munkahelyünkön, álmaink utazásán is túl vagyunk, és tudással felvértezve vágunk az új dolgokba, előtte nem árt, ha a család és az egészség területét is megpakoljuk odaillő tárgyakkal.

Ennek a területnek a színe a zöld. Fogjunk hát minden zöld dolgot és pakoljuk át ide. Eleme a fa, tehát ide az összes élő növényt és a családi fotókat. Tárgyként pedig futás a boltba jáde szobrokért. Hogy mi is az a jáde? Az egy kőfajta, szép zöld a színe, és ebből faragnak csodaszép szobrokat. A szobor mindegy mit ábrázol, az anyagon van a lényeg. Tehát minden ami jáde, fa és zöld be ebbe a sarokba. Lehetőleg ne legyen sötét a sarok, tehát ide egy nagy lámpát tegyünk, vagy üssünk lyukat a falon, ha netán nem lenne elég világítás a szoba eme területén. Növények közül száműzzük innen a kaktuszokat – valamint a fegyvereket is, akár dísz, akár igazi! Ezzel persze még nem garantált a család egészsége, de sokat tettünk azért, hogy ez a sarok tiszta zöld legyen.

Ha a kreativitásunkat szeretnénk erősíteni, akkor a megfelelő sarokba megfelelő tárgyak kellenek. Hét kristályt kell elhelyeznünk, vagy fémből készült tárgyakat. A kristály mindegy milyen, egy jó feng shui boltban ezerfélét találunk. Ide rakhatjuk még az általunk készített rajzokat, képeket, minden, ami a kreativitásunka jelképezi. Persze itt nem a pont-pont-vesszőcske rajzra gondolunk, de ha valakinek csak ez megy, hát nem probléma. Ez a terület még a gyermek terület is. Gyermekvállalás előtt segít a nyugati területre elhelyezett fukszia, ami egy termékenységi szimbólum, továbbá segítheti az erre a területre elhelyezett, gyermekekről készült fotó, poszter, a gyermekek által körbevett Buddha szobor. Tehát pakolni a gyerkőcös képeket, halomra, úgy tuti a babaáldás.

Ha elismerésre és hírnévre vágyunk, akkor arra a területre háromszög alakú tárgyakat tegyünk. Piramisok, díszüveg, minden, ami háromszög. A vörös főnix madár képe is segíthet, ha pedig nem találunk ilyet, akkor a gyerek Harry Potter könyvéből nyugodtan tépjük ki a főnixet ábrázoló képet. Kicsit sírhat, de akkor visszakanyarodhatunk a gyereksarokhoz. További babafotókat pakolhatunk oda, hátha megnyugszik. Tehát a hírnév sarokba jöhet minden, ami vörös. Terítő, függöny, ágytakaró. Egy jó nagy kupacba.

A gazdagságunkat és a pénzünket pedig úgy növelhetjük, hogy a megfelelő területre pénzt, bankkártyát, malacperselyt helyezünk el. De jöhet ide a csillogó tárgyak halma is. Ékszerek, csillogó ezüstök. Csak vigyázzunk, nehogy egy ablak alá essen a terület és egy tolvaj a megfelelő időben bezsebelje a holminkat, mert akkor nehogy gyarapodni, hanem fogyni fog a vagyonunk. Igyekezzünk ésszerűen elrendezni a dolgokat. Lehet még ide tenni szerencse pénzt is, amit marékszámra árulnak a feng shui boltokban.

A szerelem területére is vár az erősítés. A lakás ezen részére kerülhet minden páros tárgy, főként a szerelmet és házasságot erősítő szimbólumok, a mandarinréce pár, delfin pár, galamb pár. A házastárssal-partnerrel készült közös fotók is erősítik a területet. Erre a részre kerülhet továbbá minden, a szerelmet jelképező szimbólum, illetve rózsaszín függönyök, díszek terítők. Giccs ide giccs oda, kicsit nyálas kicsit ronda. Nem baj, csak az udvarlónk meg ne lássa.

Kapcsolódó anyagok:

$$740$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top