Kapcsolatgyilkosok 5.

2009. 02. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kapcsolat elején az ember lánya – és fia is – hajlamos átsiklani baljós jeleken, nem észrevenni bizonyos tulajdonságait a másiknak, amiket nem tud majd nem észrevenni később. Az elején még minden tökéletesnek tűnik, kedves, szórakoztató és udvarias, családszerető, és mégis férfias. Ám minden csoda három napig tart, ez esetben ennél ugyan valamivel tovább, de aztán kiderül, hogy nem egészen olyan a kedves, mint amilyennek elsőre látszott.

Eszter az eszméletlenül jól sikerült első randi után örömmámorban úszva újságolta barátnőinek, hogy igen, végre megvan az a férfi, akire mindig is vágyott. Ádám nem csak jóképű, de figyelmes és vicces, remekül lehet vele beszélgetni.

Aztán eltelt egy hónap, vagy talán kettő, és Eszter kezdett gyanakodni, hogy valami nem stimmel a tökéletesnek tűnő úriemberrel. Ádám ugyanis néha megmagyarázhatatlan módon eltűnt, senki nem tudta, hogy ilyenkor merre jár. Nem voltak ezek hosszú idők, pusztán órácskák. A lány már nem is emlékszik, hogyan jött rá, hogy a férfi munkaideje nem addig tart, mint ahogy mondta.

Először azt hitte, hogy talán van valamilyen barátnője vele párhuzamosan a férfinak, de valahogy ezt az ötletet elvetette. Igyekezett nem foglalkozni a dologgal, nem akart rögtön az elején vitát, főleg ha esetleg kiderülne, hogy csak rémeket lát, és van ésszerű magyarázat a dologra, az kínos lenne.

Pár héttel a gyanú megfoganása után Eszter bátyja látta Ádámot kijönni egy kaszinóból. Persze amikor a lánynak ezt megemlítette, ő hirtelen megkönnyebbült, hogy mégse nő van a dolog mögött, de az öröm nem tartott sokáig. Kiderült, hogy Ádámnak játékszenvedélye van és munka után rendszeresen egy játékteremben köt ki. Voltak viták és nagy beszélgetések, ígérgetések és hazudozások, a vége pedig az lett, hogy Eszter megunta és inkább kilépett a kapcsolatból.

Kiderülhet, hogy a kellemes partnernek valójában a mi életünkkel, elveinkkel összeegyeztethetetlen hobbija van, esetleg elhallgatott előlünk, azért, hogy jobb képet fessen magáról, néhány dolgot.

Az egyetlen tanácsom csupán az, hogy legyünk őszinték, amennyire csak lehet, mert később sokkal nagyobb lesz a másik csalódottsága, ha kiderül, hogy nem, mi mégsem vagyunk vegetáriánusok, viszont dohányzunk, és nem, egyáltalán nem szeretjük a komoly zenét, és lövésünk sincs, hogy miket festett van Gogh. Persze ezek nem olyan szélsőséges dolgok, mint a játékszenvedély, de teljesen felesleges olyan embernek mutatnunk magunkat, amilyenek nem vagyunk.

Ha pedig partnerünkről derül ki, hogy eltitkolt dolgokat, vagy az, hogy olyan tulajdonságai vannak, amik nem igazán tetszenek, na akkor jön a pro és kontra. El kell dönteni, hogy mekkora a súlya a kapcsolatban az újonnan kiderült negatívumnak, lehet, hogy csak egy apró kis bosszúság, ám lehet égbekiáltó is.

Kapcsolódó anyagok:

$$2614$$

$$2624$$

$$2667$$

$$2697$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top