Emlékszel, milyen volt a Karácsonyt várni, valaha rég? Füge és fahéj illata, a fenyő ágain sercegő gyertya ég, gyermekek voltunk, még őszintén hittünk a csodákban, hogy dió, édesség, s ezernyi  játék bújik meg a házban, hogy  a selyempapír, s a félhomály csodás ajándékot rejt, mit  a gyermek, s ki később felnőtt  tán sohasem felejt.   Sokszor szerény volt az ünnep, szerény az ajándék, Ilyenkor ébredtünk rá arra, hogy nem minden a játék, szívünkben meleg volt, bár néha kezünk, lábunk fázott, ahogy áhítattal néztük egymást, s a piciny gyertyalángot, hiszen velünk voltak mindazok,  kiket becsültünk s szerettünk, együtt örülhettünk, ha a terített asztalnál finomakat ettünk.   Éreztük erősen ilyenkor, hogy szeretnek és mi is szerethettünk, miközben  magunkban csöndesen áldást mondtunk, s emlékeztünk, aztán kimerülve, boldogan, meglepett egy angyali fuvallatú  álom, s  azt kívántuk, jöjj el mindig hozzánk, Te gyönyörű Karácsony.

 Lutter Béla