Réges-régen kezdődött a történet,

mikor még a családok egy gyertya fénye köré gyűltek. ..

Áhítattal nézték a kanóc lobogó lángját,

meghitten dúdolták a Csendes éj dallamát.

Sok télen át a hó némán egyre hullik,

a város közepe ma fényárban úszik.

Elviszi a szél fahéj és narancs illatát,

forralt bor vidítja barátok csoportját.

Sül a gesztenye a forró puncs mellé,

aki megfizeti: melegíti lelkét...

Minden évben egyre vakítóbb ez a fény,

de elmosódó határon túl megül a sötét.

Emberek vannak ott, túl a fényeken

éheznek és fáznak: mély szegénységben.

Nem tudnak adni mást, csak egymásnak kezet.

Az éhes gyomornak elég a szeretet?

Hull a hó, némán kavarog...

takarója befed szegényt és gazdagot.

Egyszer csak ellobban a láng, a kanóc végigég,

mindent elborít majd az új Úr:

a Sötétség.