Képkeretek anyák napjára

2010. 04. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

HOZZÁVALÓK

Vastag karton

Olló, tapétavágó kés

Színes textília

Ragasztó

Szivacs vagy vatta

Tű, cérna

Apró díszek, szalagok

ELKÉSZÍTÉSE

Válasszuk ki az ajándékozásra szánt fényképet. Rajzoljuk meg a keret vázlatát, majd készítsünk sablont. Bármilyen formájú lehet a keretünk; vegyük figyelembe, hogy mi van a képen, ügyeljünk arra, hogy ne vágjunk le egy-egy fontos részt.

Ha nem vagyunk elég felkészültek, használjuk az alábbi sablonok valamelyikét! (Ezek a sablonok normál méretű – 10x15cm-es – fotóhoz készültek.) Nyomtassuk ki az oldalt, vágjuk körbe a rajzot a külső fekete vonal mentén. Vastag kartonra helyezve rajzoljuk át két példányban. Vágjuk ki mindkettőt. Ezután ismét a sablon következik: vágjuk most körbe a belső, fekete vonal mentén, majd fektessük az egyik kartonra, rajzoljuk át. Vágjuk most ki a nyomtatott képet a rózsaszín vonal mentén és rajzoljuk fel a másik kartonlapra. Ez a vonal jelzi majd, hová kell ragasztanunk a fényképet.

Most a kerettel fogunk dolgozni. Vékony szivacsot vagy háztartási vattát ragasszunk egyenletesen az egész keretre. Amíg szárad, válasszuk ki a textilt, amivel be szeretnénk vonni a képkeretet. Rajzoljuk rá a sablont és vágjuk körül úgy, hogy mindenhol 2-2 cm-t ráhagyunk. Fektessük rá a keretre és hajtogassuk be a széleit. Ahol feszül vagy hullámosodik, ott vagdossuk be a széleket a keretre merőlegesen. Ha már szépen illeszkedik, fordítsuk meg és a hátoldalon ragasszuk le. Várjuk meg, hogy megszáradjon a ragasztó.

A textillel bevont keretre varrjunk vagy ragasszunk fel gyöngyöket, gombokat, terméseket. Körbe is tekerhetjük egy szép szalaggal. Ügyeljünk a mértéktartásra, ne díszítsük túl, a kevesebb mindig több.

Helyezzük az alapra a fényképet és rögzítsük. Ezután ragasszuk rá a puha, díszes rámát.

A hátoldalára szerelhetünk akasztót vagy készíthetünk kitámasztót.

TIPP!

Használhatunk egyszínű vagy mintás textilt.

Határozzuk meg előre a keret stílusát, és ehhez válasszunk kiegészítőket, színeket.

- Augusztin Márta -



Szerző

donna.hu



Scroll to Top