Keserédes anyatej

2008. 03. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Alig több mint egy éve még boldog szingli voltál. Az a fajta nő, aki tudja, mit akar, vannak igényei. Tudja, hogy az élettől mi jár neki, és nem alkuszik meg kevesebbel, mint amit megérdemel. Egyedül is boldog, önálló nő, lakással, biztos egzisztenciával, amelyet semmilyen okból nem adna fel. Aztán teljesül a titkos álmod, rád talál a nagy Ő, és a hormonok mellett az anyai ösztönöknek is utat engedsz.

A terhességet klasszul viseled, élvezettel zsebeled be barátnőid elismerő, olykor irigykedő pillantásait. Szuper kismama vagy! Dögös cuccokban jársz, büszke vagy jókorára nőtt melleidre, a pocakod sem zavar, jó nézni, ahogy kerekedik. Vigyázol az evéssel, tornázol, bújod a szakkönyveket. A várandóság alatt minden olyan, mint addig, csak még jobb! Pörögnek az események, a hetek, a hónapok. Egyszer csak ott találod a karodban azt mókás-vörös, szuszogó „csomagot”, akit annyira vártál. Megnyugszol. Nem kell tovább aggódnod: a szülés rendben ment, a kicsi egészséges, te pedig a kórházból már egy régi – na jó, nem a legfeszesebb –, farmeredben mész haza. Minden a rendes kerékvágásba került. Azt hiszed?

Tegnap még telve volt a határidőnaplód megbeszélésekkel, értekezletekkel, mukaebédekkel, és -vacsorákkal, lógtál a neten, egyetlen lépést sem tettél telefon és laptop nélkül. Ma? Ugyanaz a program, nincs napirend, szétfolyik az idő. Etetések vannak, tisztába tétel, fürdetés – folytonos készenléti állapot. Korábban te irányítottad az életed, most úszol az árral, és csak megtörténnek veled a dolgok. A nap végére ólmos fáradtság telepszik rád, ekkor veszed csak észre, hogy ma nem is fésülködtél, pólóban és mackónadrágban töltötted a napot. Az is lehet, hogy a tegnapiban. Smink? Hahaha! Jó, ha fogmosásra van erőd. Partik, bulik, tánc, zene? A mellszívó duruzsol. Színház, mozi, könyv? Talán egy babaújság… Csajok, társaság? Nem, csak Ő!

Ő, aki most békésen alszik a kiságyában, szája sarkában egy csöpp anyatej. Milyen édes! Már nem is olyan elképzelhetetlen, odaadni magad teljesen, átengedni az irányítást e parányi zsarnoknak. Csak ne lenne olyan nehéz! Modern nőként – szingli múlttal – anyáink, nagyanyáink szerepében magunkra lelni… ez az igazi kihívás! Neked való.

Kapcsolódó anyagok:

$$182$$

$$255$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top