Kirándulni megyünk a Nádas-tóhoz.  Ez egy nagy társadalmi esemény a városban. Szerintem a város apraja–nagyja az erdőben van ilyenkor.

Előtte való nap folynak az előkészületek. Reggel bevásárlással kezdjük a napot, majd következik a sütés, főzés. Készül a tömérdek rántott husi, főtt tojás, sült karaj, oldalas, és felvágják a sertéstarját flekkennek.  Szerintem egy ilyen kirándulás alkalmával a fél spájzot elvittük magunkkal.  A sok sült hús mellé még pakoltak füstölt szalonnát, kolbászt, sonkát.

Orgás bácsi, a fuvaros megérkezik korán reggel és felpakolja a szekérre az összecsomagolt holmikat. A fél szekér megtelik az ételes szatyrokkal, tálakkal. Székek, még egy összecsukható asztal is kerül a szekérre.  Miután mindent felpakoltak a szekérre, végre mi is elindulunk ki a városból a hegy felé. Ahogy haladunk ki a városból, úgy telik meg egyre jobban a szekér és egyre nagyobb tömeg halad a szekér után nevetve, beszélgetve, néha énekelve.  Elérkezünk a fenyves erdőhöz, de nem állunk meg, megyünk tovább. Mire a nap teljes erőből kezdené égetni a bőrünket, elérjük a tölgyfaerdőt. Itt az árnyékban nem érhet a leégés veszélye.  Egyre magasabbra megyünk a fák között kanyargó erdei úton. 

Az erdő csöndes, hűvös, árnyékos. Néha egy madár rikolt, valahol roppan egy ág, de az erdő csendjét még a beszéd sem zavarja, önkéntelenül suttogásra váltanak át a megilletődött emberek.  Az úton apró vízátfolyások vannak a gyerekek örömére, lehet benne tapicskolni.  Lassan felérünk a Nádas-tóhoz. Az utolsó kanyar után előbukkan Ági néni sziklába vájt odúja.  Ági néni egy nagyon öreg, töpörödött, görbe hátú néni. Mi gyerekek félünk tőle, de ez egyeseket nem akadályoz meg abban, hogy csúfolják.  Ági néni gyűlölködve rázza felénk sovány öklét, majd elvonul az odújába.

Végre valahára felértünk a kőházhoz, amiben szálloda és étterem működik. A szállodával szemben a tisztásra telepedünk le az árnyékban. Mindenki nekifog a kipakolásnak, és elkészül a terülj-terülj asztalkám mindenféle fajta földi jóval.  A gyaloglástól alaposan megéhezett társaság nekifog a lakmározásnak. Reggeli után a nők elindulnak gombát szedni, a férfiak pedig a tűzhelyt veszik pártfogásukba és nekifognak fát vágni, száraz ágakat gyűjteni, tüzet rakni.

Rengeteg gomba található az erdőben. Nagyon sokat szedtünk. Végre-valahára leülünk és elkezdődik a gombák szortírozása: ez ehető, ez nem.  Visszamegyünk a tisztásra, ahol már lobog a tűz. A férfiak a tűz körül álldogálnak, iszogatnak, adomáznak. A nők a gombákat pucolják, vágják fel, osztályozzák őket. A vargánya, kékhátú, róka gombából paprikás fog készülni, míg a keserűgomba fejeket juhtúróval töltik meg. Előkerül egy hatalmas lábas, gondolom az étteremből hozhatták, és elkezdik benne főzni a gombapaprikást. Mivel nagyon szeretem a gombát, már alig várom, hogy készen legyen. Szerintem a vargánya gomba még a rántott húsnál is finomabb. A keserűgomba fejek egy alacsony oldalú, kizsírozott tepsibe kerülnek, amit szintén a tűre tesznek. Ebben lassan megsülnek a gombafejek és elolvad a juhtúró is a gombafejeken. „Nagyon régen nem ettem így elkészített keserű gombát, de mind a mai napig az íze még álmomban is kísért.”

Az erdő széléről parázs vita hangjait sodorja felénk a szél. Természetesen a fiúk vitatkoznak: mindenki Old Shatterhand és Winnetou szeretne lenni, senki sem szeretné a banditák és rossz emberek táborát gazdagítani. Az összegyűjtött madártollakat a hajukba tűzik, kisebb-nagyobb botokkal felfegyverkeznek és eltűnnek az erdőben.

Az út irányából diadalüvöltés, majd éktelen rikácsolás veri fel az alig pár percig tartó csöndet.  Ági néni átkozódik. A lelkes focicsapat tagok az odúját használták kapunak, így történt, hogy a labda leverte az agyagkorsóját, ami eltört.   Tárgyalás és kiegyezés után némi készpénz cserél gazdát, és így megnyugszanak a kedélyek. Végre megint csönd van, készül a gombapaprikás és lassan az asszonyok is kezdenek kipakolni az asztalokra. Ebédhez készülődnek. Unatkozok, ezért lassan de, biztosan a tiltott, sziklás rész felé araszolok, ahol a napsütésben nagyon szépen csillognak a kövek. Lelkesen gyűjtöm a csillogó köveket, amikor egy lyukra lettem figyelmes. Próbálom kitágítani az ujjaimmal. Örök hála nagyapám éberségének, az utolsó pillanatban ránt el a lyukból kisikló, felháborodott vipera elől.  A viperamarást ugyan megúsztam, de a lelkizést, azt végig kell mindenkitől, hallgassam.  Végre élet költözik az eddigi lusta világba. Hirtelen mindenki saját csemetéje tartózkodási helye után kezd érdeklődni. Mindenki megvan, egyesek dühösen néznek rám, az ősök valami nagyon izgit hagyathattak velük abba.  Már alig várom, hogy együnk. Büntiben nagyon lassan telik az idő.

Végre ebédelünk. Előkerülnek a kisebb- nagyobb laposüvegek, mindenki a saját főzésű pálinkáját, likőrjét kínálja. Mi gyerekek málna vagy szederszörpöt ihatunk, deásványvíz is akad. Jól megrakom a tányéromat gombapaprikással és keserű gombával.  Mindenki eszik, a húshegyek igencsak megfogyatkoznak. Ebéd után elpakolunk, majd a gyerekek visszamennek az erdőbe játszani, a felnőttek végigheverednek a plédeken és csendes beszélgetésbe fognak. Lassan csak pár férfi marad ébren, a többieket elnyomta az álom. Ülök a pokrócon, unatkozok, még mindig büntiben vagyok. Az út felől mozgást veszek észre. Joka bácsi, a vigadó prímása a nagybőgőt cipelő Gazsi bácsival és egy hegedűtokot cipelő társával megérkezett, hogy felpezsdítsék a hangulatot. Úgy látszik, itt ma nagy buli lesz. Mindenki felélénkül,  a fiatal férfiak, közrefogják a zenészeket, itallal, étellel kínálják őket, az idősebbek felszítják a tüzet, kell a parázs a flekken- és a szalonnasütéshez.  Fellobban a láng, mindent beborít a lomhán szálló füst. Estére jó büdösek leszünk, de ez is szerves része a kirándulásnak.  Vége a sziesztának, mindenki csinál valamit, én eszek. Természetesen gombapaprikást.  Joka bácsi hangol, majd felcsendül a szép, bús magyar nóta. Sír, zokog a hegedű az ujjai alatt, a bőgő halk brummogása kíséri, majd egy csodálatosan szép tenor hang a szöveget is énekli. A zene hangjai a gyereksereget is előcsalogatták az erdőből. A kislányok illegetik magukat, egyesek már összefogózkodva táncolni próbálnak.  A fiúk egymást lökdösik, mutogatnak a lányokra és vigyorognak.   Az éneklésbe női hangok is vegyülnek és vidám nóta, szomorú nóta, operett áriák váltogatják egymást.

Nótázás közben sülnek a húsok, szalonnák nyárson, a szél messze viszi a sülő finomságok szagát. Lassan mindenki a tűz körül téblábol, az indiánok, focisták már nagyon éhesek. A kislányok, nagylányok segítenek teríteni, elrendezik a maradék ételeket, majd tálcára rakják a flekkeneket és elkezdik az asztalokhoz hordani.  Először  a zenészek esznek, isznak. Miután jóllaktak, az egész társaság nekilát a flekkenezésnek zeneszó mellett.  A fiatalság gyorsan végez, őket már a tánc izgatja, és nemsokára már ropják a csárdást, keringőznek vagy éppen a tangó dallamára bújnak össze az alkonyatban.

Sajnos, mint minden jónak, ennek a napnak is lassan vége szakad. A tisztást körbevevő erdőben sejtelmes félhomály uralkodik, ami hirtelen sötétséggé válik. Már egy indián sem akar bemenni az erdőbe, a kislányok anyukájuk mellé simulnak.  A bársonyos égen kigyúlnak a csillagok és megjelenik a ragyogó telihold is.

Orgás bácsi a tisztás szélén, az úton várja, hogy mindenki pakolja fel a csomagját a szekérre. Az egészen kicsi gyerekek felülnek a szekérre, úgy utaznak, a többiek lassan elindulnak a szekér után. Az idősebb férfiak eloltják a tüzet, majd földet szórnak rá, nehogy a feltámadó széltől újra lángra lobbanjon egy eltévedt parázs.

A lovak lassan poroszkálnak, Joka bácsi a társával a szekér után ballag hegedülve, a nagybőgős a szekéren ülve segít nekik. Száll az ének a sötét erdőn át, mindenkinek csillog a szeme és látszik az embereken, gyerekeken, hogy egy igen boldog napnak voltak a részesei. A város fényei egyre közelednek, elhal az énekszó, már mindenki fáradt, mindenki a következő dolgos napra, a holnapra gondol. Véget ért egy boldog nap, amire sokáig fognak az emberek boldogsággal gondolni.