Kovi alkalmazná Gigit

2011. 04. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Alkalmazná, de nem járna neki kiemelt gázsi – nyilatkozta a pornóguru Kovi egy magazinnak a ValóVilág frissen kiesett hugicájáról, Gigiről. Nem túl jó a teste, de a neve eladható - tette hozzá még.

 

Rácz Ildikót, azaz VV Gigit igen rosszul érintették a vádak, melyekkel a nyilvánosságra került fétisvideók, illetve egy felnőtteknek szóló kiállításon róla készült fotók után illették az emberek, amíg ő a villában takarítgatott. A legjobban azt fájlalja, hogy mindezzel családjának kellett szembenéznie, neki pedig nem volt lehetősége magát megvédeni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, felröppent a hír, hogy pert is fontolgat, ám ezt egyelőre nem erősítette meg. A tévés, ezen belül is műsorvezetői babérokra vágyó lány csak annyit mondott: sajnálja, hogy így kellett lennie, ma már nem vállalna hasonló munkákat, de ennek ellenére is úgy gondolja, hogy semmi olyat nem tett, ami ne lehetne vállalható. Kellett a pénz a főiskolára – hangzik el a régi szériák szereplőinek szájából is oly sokat hallott, a végletekig elhasznált mondat. Gigi most nyugalmat akar, és hogy szálljanak le a családjáról.

Bár a hugica mélyen elzárkózik a pornótól, nevével kapcsolatban igen gyakran keresik meg Kovit, hiszen köztudottan ő a szakma szakértője. A sohasem kertelő pornókirály nem rejti véka alá azt sem, hogy nem tartja kiemelkedően jónak Gigi testét. Sikere a neve miatt lehetne, ezért ő is alkalmazná, ha munkát kérne, de semmiképp sem járna neki a kiemelt gázsi, annyit nem ér meg. A fétisvideóról csak annyit mondott: szerinte az csak hülyéskedés volt, semmi egyéb.

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top