Nekem nincs kutyám, nem vagyok elfogult, de láttam már „falkavezérrel” enyelgő, hancúrozó kutyusokat, akiknek ilyenkor csak a szemébe kell nézni és megláthatjuk, hogy olyan boldogság és csodálat ragyog benne, akár a gyerekekében, amikor szüleikkel tölthetnek önfeledt időt. Nem véletlen, hogy ezek közül az állatok közül kerülnek ki a mozgássérült segítő és a vakvezető kutyák, hiszen oly módon rá tudnak hangolódni rászoruló embertársaik gondolataira, érzésvilágára, ahogy sokszor még mi a „fajtársak” sem vagyunk képesek.

Depresszióból való kikecmergéshez is segítség lehet egy „állati” barát, aki a betegség és rosszullétek idején vigaszt nyújt hallgatag odafordulásával, okos figyelmével, és mivel mégiscsak egy védtelen állat ránk szorultságával is.   Megtartja a gazdit az életben ezekben a nehéz időkben, és a kapcsolatteremtésben is nagy szerepet játszik, hiszen egy kedves, szép kutyát sétáltató egyénnel még olyasvalaki is szóba elegyedhet, aki maga nem tart kutyát. A kutyafuttatón a kutyatulajdonosok pedig úgy összejárnak, mint a kisgyermekes anyukák a játszótéren.

Egészséges embernek is sokat segíthetnek a kutyusok különböző élethelyzetekben. Fiataloknak szakítások idején, későbbi életkorban korán megözvegyülteknek visszatalálni embertársaik közé.

A gyerekek megtanulhatják a természet szeretetét és a gondoskodást általuk, és amíg a kutyával sétálnak, addig is levegőn vannak, jó esetben még zöld környezetben is, és nem a számítógép előtt.

A kutyatartás azonban felelősség, nem terjedhet ki csak arra az időre, amíg nekünk szükségünk van rá, vagy amíg kicsi és aranyos kedvencünk, mert már rövid idő alatt is kialakul bennük a kötődés irányunkban. Tudatában kell lennünk, hogy hűséges állatok és boldogtalanná teszi őket, ha túlzottan háttérbe szorulnak, egy második gazdit meg már sokkal nehezebben szeretnek meg.

Persze olyan is előfordul köztünk városi emberek között, hogy valaki az embergyűlölete kompenzálására tart kutyát, mondván sokkal intelligensebb társ, mint saját „fajtársai”. Ez már nyilván nem jó, de ők az élettől megcsömörlött, csalódott emberek és, ha ezzel tényleg képesek kompenzálni, akkor még mindig jobb, mintha ártanának másnak, vagy önmaguknak. A legtöbb esetben azonban kifejezetten a társadalomhoz, a természethez való közeledést, visszatalálást mozdítja elő egy kutyatárs, különösen az olyan emberek számára, akik különböző okoknál fogva nehezebben tájékozódnak kevéssé szocializált, elindividualizálódott világunkban.