Laborban növesztett szervek

2011. 03. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az, hogy laboratóriumban létrehozott szervekkel helyettesítik a mi megbetegedett szerveinket, a jelek szerint már nem csak a science-fiction történetekben lehetséges. Egy amerikai kutatócsoport a Wake Forest Egyetemen bejelentette, hogy megvan az első mesterséges körülmények között növesztett húgycső, melyet már használ is a beteg.

Bár évek óta hallani ilyen jellegű kutatásokról, maga az eljárás csak most jutott a  tesztelés fázisából a praxisba.

A kutatás vezetője, Dr. Anthony Atala elmagyarázta, hogy a Petri-csészében kreált szerv váza egy mesterséges váz, de a donor saját sejtjeiből is „növesztettek” hozzá, így a beültetés során nem kell aggódni az esetleges kilökődéstől.

„Idővel a váz, ami a donor saját sejtjeit körülveszi, lebomlik, és távozik a testből. A helyét pedig a megerősödött beültetett húgycső veszi át. A műveletet már korábban is elvégeztük, bár az eljárás még korántsem volt ennyire precíz és megbízható, de a régebbi eseteinknél is pozitívak a visszajelzések, az átültetett szervek ugyanis legalább 6-10 évig zökkenőmentesen ellátják a feladatukat.”

A doktor egyébként élen jár az úttörő gyógymódokban, hiszen ő volt az első, aki 2008-ban részben hasonló technikával létrehozott húgyhólyagot ültetett át élő páciensbe. Most azon dolgozik csapatával, hogy minél több és minél fontosabb szervet képesek legyenek laboratóriumi körülmények között létrehozni. Főleg az olyan szervekre specializálódnának, melyek létfontosságúak, mint például a szív vagy a tüdő.

„Sajnos még mindig nem kapjuk meg a megfelelő támogatásokat, hogy gyorsabban haladjunk előre a kutatásainkkal, de nem adjuk fel és mindent megteszünk a cél érdekében.”

Azok a betegek, akik Dr. Atala eljárásának köszönhetően kaptak új szerveket, mindannyian jól vannak és még a mesterséges húgycsővel élők pár évente ki kell hogy cseréltessék a beültetett eszközt, az ezzel az eljárással megműtött páciensek közül csak 1-2 szorult „cserére”.

Persze az eljárás egyelőre nagyon drága, de az elmúlt évekhez képest drasztikusan csökkent az ára. Dr. Atala reméli, hogy hamarosan bárki számára elérhető lesz az eljárás, addig is csapatával rendületlenül folytatja kísérleteit.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top