Lady Gaga egyetemi tanár lesz

2010. 12. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bárki, akinek volt már hasonlóban része, az tudja, a tanítás nem leányálom, rengeteg koncentrációt, figyelmet, felkészültséget és legfőképpen türelmet igényel. Mondhatnánk úgy is: egész emberes munka.

 

Ez azonban napjaink egyik  legbotrányosabb, sztárallűröktől sem mentes énekesnőjét úgy tűnik, nem rettenti el, már beadta pályázatát a New York-i Parsons Egyetem dizájnnal foglalkozó szakára. Egy barátja szerint Gaga új kihívásokat keres, és divathoz való érzéke és az avantgard művészetek iránti megszállottsága segíteni fogja abban, hogy sikeres tanár lehessen.

Az énekesnőt rengeteg kritika éri, magamutogatónak tartják, és sokan (szakmabeliek is) úgy érzik, furcsa ízlése öncélú, nincs mögötte semmi jelentéstöbblet vagy mondanivaló. Éppen ezért nem tartják jó ötletnek azt sem, hogy tanítani kezdjen.

A tanítás egy szakma. Ráadásul nagyon nehéz szakma. Ha az ember komolyan veszi, akkor nem teheti meg sem az iskolával, sem a diákjaival, hogy két gigakoncert között egy farsangi maskarának is túlzás jelmezben beesik, hogy valamit gyorsan elhadarjon. A művésznő nekik válaszolva csak annyit mondott: épp az ilyen véleményeket akarja megcáfolni. Megmutatná, hogy ő nem csak egy feltűnősködő celeb, hanem értelmes ember, aki a médiával és divatvilágával kapcsolatos tudását szívesen bízza az új generációra. Kérdés, hogy jó ötlet-e csak azért tanítani, mert rátermettségünket akarjuk bizonyítani? Az egyetem egyelőre se nem cáfolta, se nem erősítette meg a hírt, de bennfentesek szerint már folynak a tárgyalások, hiszen nekik is jól jön egy kis hírverés.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top