Lady Gaga több százezret költ szellemirtásra

2010. 10. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bármerre is jár az énekesnő, szellemirtókat és különböző, a paranormális tevékenységekhez értő szakembereket bérel fel, hogy még azelőtt elűzzék a gonosz szellemeket, mielőtt betenné a lábát egy helyiségbe. A rituálét éppúgy nem ússza meg egyik hotelszoba sem, mint ahogy a koncerteknek helyet adó sportarénáknak is át kell esnie a tisztítókúrán.

Ismerősei szerint a magamutogató énekesnő betegesen fél az ufóktól, gonosz szellemektől és mindentől, ami nem evilági. A 24 éves popsztár korábban teljes komolysággal nyilatkozta, hogy meggyőződése, az ő testében reinkarnálódott halott nagynénje lelke. Akkor még azt lehetett hinni, csak promó, újabb figyelemfelkeltő akció része az énekesnő comingoutja, de később kiderült, nem viccel. 30 ezer dollárt költött egy készülékre, mely az elektromágneses sugarakat vizsgálja a mezőben, ezáltal pedig állítólag a kísérteteket is érzékeli.

 Egyes vélemények szerint ő maga is egy paranormális jelenség.  

Bár sokunk számára már ez is épp elég bizarr, a szellemvadászat nem az egyetlen hóbortja a színes egyéniségéről és szélsőségesen botrányos megjelenéséről híres sztárnak. Egyes források szerint még a NASA kutatóközpontjához is köze van: innen "bérelt" magának 40 000 dollárért egy igen magasan kvalifikált vegyészt. A szakembernek az volt a feladata, hogy a köztudottan nagy teakedvelő hírében álló híresség csésze formájú ruhájához találjon egy olyan anyagot, mely mikor gőz formájában távozik a ruhából, nem okoz az énekesnőnek sérüléseket.

Forrás: Popcorn



Szerző

donna.hu



Scroll to Top