Lopjuk be a tavaszt

2010. 04. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A tavasz maga a megújulás. Nem csak a természet kap új életre, hanem az ember is vele együtt. Ahogy melegszik az idő, egyre több időt töltünk a szabadban, egyre élénkebbnek érezzük magunkat és egyre jobban érezzük, hogy itt az ideje egy kis megújulásnak, változtatásnak.

Ezt a változást akár a szobánkban, vagy akár a teljes házban is elvégezhetjük. Persze ehhez nem kell egy lottó 5-ös. Elég néhány kreatív ötlet, hogy feldobjuk otthonunk hangulatát. Kész és mindenkinek tetsző ötletek nincsenek, de az alábbi példák alapján talán mi is megtaláljuk azt, amitől felfrissül majd a szobánk.

Az ebédlőben vagy a konyhában nagyszerűen fog mutatni néhány virágmintás terítő, szalvéta és a nagyi régi teáskészlete, melyet már évek óta elő sem halásztunk a csomagolópapírból.

Nem pusztán az a fontos, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy nem csak a hasunkat kell jóllakatnunk, hanem a szemünket és a szépérzékünket is. Ezért egy szépen díszített tányér, bögre vagy akár tányéralátét is már sokkal nagyobb kedvet adhat egy korai reggelihez valamelyik álmos hétköznapon.

A nappalit vagy a szobádat nem csak egy váza frissen vágott virággal tavaszosíthatod, de textilekkel is. Manapság már számtalan anyagból és még több mintával nyomva kaphatók a különböző párna- és takaróhuzatok, illetve bútortextíliák. Törekedj az egyszerűségre, ne keverd a színeket és a mintákat túlságosan. Válassz egy anyagot és ragaszkodj ahhoz!

Ha spórolni szeretnél, akkor kérd meg nagyit, anyut, hogy segítsen megvarrni a párnahuzatot. Vagy akár te magad is elkészítheted. Ajándéknak sem utolsó egy ilyen kézzel készített darab.

Fessünk tavaszt!

Személy szerint én sosem voltam művészalkat, de egy időben gyerekként nagyon szerettem festegetni, és persze azt méginkább, ha anyu kitette eme alkotásaimat a lakás különböző pontjaira.

Egyszerűen dekorálhatjuk a szobánkat, konyhánkat, nappalinkat néhány festménnyel vagy poszterrel, melyek a természetet ábrázolják, és ezeknek nem feltétlen kell drága galériából származniuk.

Kitehetjük saját alkotásunkat vagy gyermekünkét, esetleg egy amatőr barát festményét. A lényeg, hogy ha ránézünk, akkor az mosolyt csaljon az arcunkra.

Nálunk most az unokaöcsik rajzai hozzák ezt az életérzést.

Ja, míg el nem felejtem! Ha lehet, ne vegyünk vágott virágot! Inkább válasszunk cserepes növényeket, akár saját otthonunkba, akár ajándékba szánjuk. Hisz vágott társaikkal ellentétben tovább lehetnek díszei otthonunknak, és a törődést is meghálálják.

Reméljük, hogy kis ötletbörzénkben mindenki talált valamit, ami alapján felfrissítheti otthonát! De várjuk a Ti ötleteiteket is, hogy mivel szoktátok becsalni a tavaszt a lakásba. A legjobb ötletekből készítünk egy összeállítást.

A tavaszi lakásfrissítő ötletekről és megvalósításokról a  fotóval ellátott leveleket várjuk az info@donna.hu címre!

-Sebők Anna-



Szerző

donna.hu



Scroll to Top