Minden villanyoszlopra kiszögeztük a képét, és hogy jutalmat kap, aki megtalálja. Szóltunk az ismerőseinknek, a szomszédoknak és már az egész környéket bejártuk biciklivel, de sehol sem találtuk. Vasárnaponként gyakran kimentünk a vitorlázó repülőtérre Lédával, és ott egy nagy piknik reggelit csaptunk. Azt gondoltuk talán ide mehetett el Léda minket keresni, ugyanis akkor tűnt el, amikor egy hosszú hétvégére elmentünk otthonról és a szomszédra bíztuk az etetését. Férjem kocsival körözött a kerület utcáin és hangosan kiáltozta a nevét. Léda különleges kutya volt, szinte baráti kapcsolatban állt velünk. Például, amikor etettük nem lehetett rendes ruhát venni, mert ő fölállt a lépcső tetejére, és amíg kiraktuk az ételt a táljába, folyamatosan simogatta a hátunkat. Ő volt a környék legszebb lánykutyája, amikor tüzelt, minden kan kutya ott lebzselt a közelében. Négy ízben volt anyuka és mind a négyszer kilenc kiskutyája született. Nagyon jó mama volt, a kicsik pedig olyan gyönyörűek, hogy nem volt gond elajándékozni őket, szinte sorban állás volt értük.

Léda mindent megengedett a gyerekeinknek. Nem egyszer lovagoltak rajta, vagy egy kis kocsi elé fogták, mint egy pónilovat. Minden játékban és huncutságban benne volt. Férjem nagyon szeretett kosarazni és ő mindig beállt a kosár alá és nem egyszer orrával feldobta a labdát. Egyszer még a kosárba is beletalált. Ezt férjem úgy jutalmazta, hogy egy nagy bőrcsontot hozott neki ajándékba. Mindketten nagyon élvezték a közös játékot.

Szóval eltűnése mindannyiunkat megviselt. Egy ízben jöttem haza a munkahelyemről és a kertészet mellett vitt el az utam. Legnagyobb megdöbbenésemre kutyánkat láttam a kerítésen belül megkötve. Szívem hevesebben kezdett dobogni. Hazaérve elmondtam a gyerekeknek, mi történt. Amikor a férjem megjött, a srácok mind rárohantak, apa lopjuk vissza Lédát!!!

Először férjem nem is értette a dolgot, egymás szavába vágva próbálták elmesélni a történteket.

Végül férjem kibogozta a lényeget, fogta a kutya pórázát, egy harapófogót, és gyertek felkiáltással futólépésben elindultak a garázs felé. Még enni is elfelejtett. Már sötétedett, amikor megérkeztünk a kertészethez és hangos Léda, Léda kiabálásba kezdtünk. Erre tüstént megjelent elveszett kutyuskánk, barátságosan csóválta a farkát, és nyelvét a kerítésen kidugva nyalogatta a kezünket. Férjem elővette a harapófogót és megpróbálta óvatosan kibontani a kerítést egy darabon. A lánc a kutya nyakába karabinerrel volt rácsatolva, ez tehát nem jelentett gondot. Mindannyian bíztattuk, gyere Léda, gyere! Ő meg szorgalmasan segített. Már a feje és a válla kint volt a kerítésen.

Éppen a mellső lábait húztuk kifelé, amikor a férjem megszólalt, gyerekek ez fiú! Gyorsan visszatuszkoltuk a kutyuskát a kertbe, a férjem visszabogozta a kerítést. Alig hogy ezt a műveletet befejeztük megjelent az éjjeliőr. Mondtuk, hogy milyen helyes a kutyájuk és mennyire hasonlít a mi Lédánkra. Ekkor mesélte el, hogy a kertész nyolc hónappal ezelőtt hozta el egy kertből, ahol a mamát Lédának hívták. Azért jegyezte meg, mert nem egy mindennapi kutyanév. Mi bölcsen hallgattunk, de magunkban megértettük, hogy miért jött a Léda névre, hiszen emlékezett ránk, az anyja nevére és a mi szagunkra is. Némileg lelombozva, de az izgalmas kaland hatása alatt mégis vidáman tértünk haza. Én meg megállapítottam magamban, hogy férjem milyen lelkesen próbálta visszaszerezni a kutyánkat és hogyan vált a gyerekek mellett ő is gyermekké a „veszélyes” kaland megvalósítása közben.

(Levélírónk nem mellékelt fotókat, ezért a képek csupán illusztrációk - a szerk.)