A Polgár család mindig is megosztotta a közvéleményt. Leginkább időben: amíg Polgár apuka gyermekeit oktatta a sakkra, és még az iskolából is kivette a három lányt, addig sokan felelőtlennek, gondtalan szülőnek, sőt, elmebetegnek titulálták. Amikor viszont beérett munkájának gyümölcse, és a lányok sorban nyerték a rangosabbnál rangosabb versenyeket, a köz véleménye hátraarcot csinált, s azóta már inkább dicsérni szokás az apuka módszerét. Mert nemhogy csak zseniket nevelt, hanem a lányok láthatóan sikeresek, boldogok ¬– legalábbis nincs több problémájuk az életben, mint bárki másnak.

Egy ilyen magyar sikertörténet után azt hihetnénk, hogy szélsebesen beindul hazánkban a gyermekek sakkoktatása. Különösen azért, mivel külföldön már évtizedek óta tanítják sakkozni a gyermekeket még iskolai órák keretében is. A külföldi tapasztalatok egyértelműek, az oktatásban résztvevő gyermekek iskolai eredményei javulnak, logikai képességeik fejlődnek. Arra is rájöttek, hogy ez a módszer sikeresen alkalmazható magatartászavaros gyermekeknél, akik belépve a pontosan meghatározott szabályok világába, egy csapásra levetkőzik magukról „rossz” magatartásukat. Sőt, még értelmi fogyatékosok számára is ajánlják a sakktanítást, láthatóan a sérült gyermekek fejlődését is elősegíti ez a sport.

Na de mi van itthon? Szinte semmi. Néhány sakkozni szerető és tudó pedagógus igyekszik kis klubokban, ovikban, iskolákban tanítani a maguk által kidolgozott módszerek alapján. Emellett léteznek persze a sakk-klubok – ám ezekbe már a nagyobb gyerekek és felnőttek járhatnak. A kicsik oktatása ugyanis teljesen más módszereket igényel.

Ennek a módszernek az alapja, hogy elvont magyarázatok helyett a gyerek kezébe nyomják a bábut: érintsd meg, játssz vele! Egyszerű játékok segítségével hamar megtanulják a gyermekek a bábukat és a lépéseket – mint ahogy az én gyerkőcömnek is csupán öt percre volt szüksége. Vannak memória, illetve mozgásos játékok is, például felállítják a bábukat a táblára, majd a gyerekek behunyják a szemüket, a tanár pedig a szobába eldug néhány figurát. Aztán a gyerekek rohangászhatnak – ez azért nagyon kell az ilyen csöppségeknek –, és keresik a bábukat. Ha megtalálnak egyet, lelkes kiáltással vissza kell tenniük oda, ahol az elrejtés előtt volt.

Épp ezért a gyerekek nem csupán szellemileg épülnek-szépülnek a sakkórákon, hanem számukra egy igen élvezetes móka az egész. Igaz, gyereke válogatja, van, aki azért tanult meg villámgyorsan olvasni, mert a sakk-könyveket bújta éjjel-nappal, más gyerek viszont inkább unatkozik, és ceruzával szájat, szemet rajzol a királynőnek. De nem vagyunk egyformák…

Mindenesetre érdemes kipróbálni – ha van rá lehetőségünk –, csak arra kell vigyázni, hogy ne feltétlenül zsenit akarjunk nevelni gyermekünkből, hanem „csak” egy boldog, okos gyermeket. A sakk pedig ebben segíthet.

Kapcsolódó anyagok:

$$188$$

$$209$$