Az, hogy melyik állatot mennyire tartjuk becsben kultúránként változó. Kínában a kutya nem több mint egy ínyencség, nálunk pedig az ember legjobb barátja. Az indiaiaknak a tehén szent állat, Amerikában hamburgerhús. Más kultúra – más állattartási szokások. De vegyük a magyar példát, ami nem sokban tér el a legtöbb európai országétól, és sokban hasonlít az amerikaira. A világ embereinek többsége húsevő. Ezt a sok éhes szájat minden nap meg kell tölteni friss hússal, amire csak akkor képesek az állattartók, ha átállnak az ipari méretű állattenyésztésre. Ez viszont sok nemkívánatos dolgot hoz magával.

Egyrészt az állatok tartási körülményei megváltoznak. Régen a falusi emberek – akik szintén fogyasztásra nevelték a csirkét vagy a disznót –, szerették állataikat. Nem zsúfolták kis helyekre, jól etették őket, gondozták és a haláluk napjáig méltó körülmények között nevelték fel őket. Már amennyire körülményeik engedték, hiszen egy-egy éhínséges korszakban a csirkének, malacnak se jutott élelem, inkább maguk váltak időnek előtte azzá…

Ám ahogy nőtt az igény a nagyobb húsmennyiségre, úgy változtak a szokások. A falusiak nem voltak képesek ellátni a városi embereket, így akik meglátták az üzleti lehetőséget a haszonállat tartás igényére, hatalmas területeket vásároltak, és a jobb profit érdekében telezsúfolták állatokkal. Így született meg az üzemi állattartás, ami nemhogy etikusnak nem mondható, még az alapvető tartási körülményeket sem biztosítja az állatoknak. Soha senki nem állította, hogy a húsfogyasztással van a baj, hanem azzal, ahogy az állatok megfelelő életkörülményeit nem biztosítják a tenyésztők. Azok a farmerek és tulajdonosok, akik mindenféle szaktudás nélkül szálltak be az állattartás iparába, nem hoztak semmiféle hagyományt magukkal.

A legtöbb csak felvette/felveszi a munkásokat, hogy gondozzák állataikat, mit sem törődve azzal, ahogy utána azok az állatokkal bánnak. És a szakképesítés nélküli emberek durván bánnak az állatokkal, nekik csak egy tárgy, egy munkaeszköz. A fiatal bikákat érzéstelenítés nélkül ivartalanítják, méghozzá úgy, hogy összeroppantják a heréjüket. Ez a módszer főleg Amerikában jellemző, de Európában sem ismeretlen. A fiatal malacokat egyszerűen csak kiherélik egy ollóval. A csirkéket kis helyre összezsúfolva tartják, a nyulak a saját ürülékükben fetrengenek a szűk ketreceikben. Azt elmondhatjuk Amerikában a legrosszabb haszonállatnak lenni, és főleg a szarvasmarháknak.

Az állatok olyan stresszben élnek, hogy levágásuk előtt annyi hormon szabadul a húsukba, hogy az már inkább egészségtelen, mint egészséges. A kerge marhakórt pedig az amerikai farmerek okozták azzal, hogy az elhullott marhák tetemeit beledarálták az egészséges marhák tápjába, így kannibalizmusra késztették a növényevő állatokat.

Ez persze csak az egyik oldal. Vannak felelősségteljesen gondolkodó állattartók is. Ők megfelelő élelmet és környezetet biztosítanak az állataik számára, gondoskodnak az egészségükről, és a jólétükről. Mert nem mindegy, milyen körülmények közül kerül az étel a tányérunkra. Ha már úgy döntöttünk, hogy ilyen mennyiségű húsra van szükség, akkor igyekezzünk állathoz méltó körülményeket biztosítani a haszonállatoknak is. Bár sokan nem tekintik őket alacsonyabb rendűnek egy kutyánál vagy egy macskánál, mégis sokat kell még változnia az állattartási kultúrának, hogy elmondhassuk, felelősséget vállalunk az életünkért azáltal, hogy a táplálékunkért is felelősséget vállalunk.

Kapcsolódó anyagok:

$$2884$$