Kicsit sántít a hasonlat, tudom. Pedig helytálló. Nincs konfliktusmentes kapcsolat, legalábbis a sírnak ezen az oldalán. Vagy időben kezeljük a problémákat és teszünk ellenük, vagy tönkremegyünk bele. Ha magányosan akarunk élni, megtehetjük anélkül, hogy valaki más életét megkeserítjük. Ha párban, családban, akkor tennünk kell érte, hiszen felelősek vagyunk a többiek boldogságáért is.

Bármilyen neműek vagyunk, megértőnek kell lennünk a másik nem, faj, életforma viselt dolgaival szemben. Nem megalázó engedményeket tenni, ha valami fontos a másiknak. Nem szégyen lemondani valamiről, ha azzal örömet okozunk a párunknak. Nem gyengeség elfogadónak lenni. Ahhoz, hogy két ember egymással és ne egymás mellett éljen, mindenkinek engednie kell. Az első lépést pedig magunknak kell megtennünk. Ha mindketten beássuk magunkat a bunkerünkbe és feszülten várjuk, hogy a másik hamarabb kibújjon, állóháború várható, aminek már az első világháborúban sem lett jó vége.

Merjünk kezdeményezni. Merjünk tenni azért, hogy a kapcsolat javuljon, hogy a másik boldog legyen. Aki egyedül a saját boldogságára törekszik szögeket ver a kapcsolat koporsójába.

A boldogsághoz sok út vezet. A tartós boldogsághoz kevés. Nincs kőtáblára vésett örök igazság, mindenek feletti pontos szabály. De annyi bizonyos, hogy ha mindketten teszünk azért, hogy a párunk boldog legyen, akkor mi is azok leszünk. Ne azt számolgassuk, hány focimeccset nem nézünk meg miatta, hányszor maradunk le a szappanoperákról, hány sörözés vagy csajbuli maradt el. Hiszen nem kell lemondanunk ezekről a dolgokról. De a párunk fontosabb kell hogy legyen. A meccset, sorozatot megismétlik, egy évfordulót nem. A kocsma másnap is nyitva van, a mai szomorúságot holnap nehezebb vigasztalni. A ruhát a padló helyett a szennyes-kosárba tenni pár kalóriával, néhány másodperccel igényel csak többet.

Annyi apró dolog van, amit megtehetünk azért, hogy a párunk boldogabb legyen. Kis figyelmességek, némi kedvesség. Nem kell naponta rózsacsokorral hazaállítani, a kedvenc ételét főzni, szerelmes verseket felolvasni. Nem kell minden pénteken szerenádot adni az ablak alá támasztott létráról. Csak oda kell figyelni arra, hogy a párunk igényeire, rezdüléseire, és ő viszonozni fogja. Talán nem az első napon, esetleg nem az első héten. De ha azt látja, hogy törődünk vele, ő is törődni fog velünk. Egész könnyen megszokja az ember, kis idő után már ez lesz a természetes és el is felejtjük, milyen is volt azelőtt. Ketten együtt pedig már nincs értelme magányról keseregni.

Kapcsolódó anyagok:

$$2554$$

$$2555$$