A „novellákat” a szerzők rockhoz/beathez/könnyűzenéhez kötődő írásaiból Békés Pál és Tóth Krisztina válogatta.
A szerzők (többek között Békés Pál, Dragomán György, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János, Hazai Attila, Kemény István, Podmaniczky Szilárd, Tóth Krisztina, Vámos Miklós) életét az alábbi zenekarok változtatták meg örökre: Janis Joplin, Rolling Stones, URH, Európa Kiadó, Sziámi, Pink Floyd, Judas Priest, Alphaville, Nirvana, Sex Pistols, VHK, Tankcsapda, A. E. Bizottság, Neurotic, Procol Harum, Kreator, Guns N' Roses, Sepultura, P. Mobil, Frank Zappa, Beatrice, King Crimson, Deep Purple, Jimi Hendrix, Elvis Presley, Doors, Beatles.
„Pocsolyába léptem, Sáros lett az új cipőm…” (Takáts Tamás Dirty Blues Band: Pocsolyába léptem)
…olvastam a kilencvenes évek első felében egy szakmunkásképző iskolapadjába bevésve/-hasítva. A rock azonban nemcsak a legfiatalabb nemzedék szemléletformáló műfaja, hanem a korábbi generációk zenei ízlésébe, sőt életmódjába is belehasított. A kötet írói zömmel a kortárs irodalom elismert alakjai, így az antológia azoknak is érdekes lehet, akik szimplán a szerzők újabb műveire kíváncsiak, és azoknak is, akiket inkább a rockhoz/beathez kapcsolódó szépirodalom foglalkoztat. A legnagyobb műélvezők pedig egyértelműen azok lehetnek, akik az irodalmat és a hasítást egyaránt kedvelik. Sokan vagyunk.
Mivel a legfiatalabb és a legidősebb szerzőket olykor egy emberöltő választja el, egészen másként tekintenek a rockra is. Ebben nem a rendszerváltás a vízválasztó, a határok lebontása sokkal korábban megindult, először csak az éterben, nyugati rádióadók, majd a lemezek betévedése útján. A nyolcvanas években pedig valamennyire kinyílt a nyugati világ, alkalomadtán – óriási valutakerettel! – kijuthattunk a világ szabadabb felébe, s akár német és angol nyomású (azaz nem jugoszláv és indiai) fekete lemezeket is behozhattunk – noha alaposan átnézték a kollekciót a határon. És elkezdtek szállingózni a rockcsillagok is Magyarországra. Tehát egészen másként tekint például az 1974-ben érettségizett Békés Pál a rockra, amikor felvételire készülés ideje alatt egy lakásban két „használható” lemez volt, a Dark Side Of The Moon a Pink Floydtól és az Abbey Road a Beatlestől, mint az 1972-ben született Demény Péter. Az egyik fiatal nemzedék botrányos minőségű, sokszor zavart rádiófelvételekkel, kócos magnószalagokkal, az angol nyelvvel, valójában egy egész rendszerrel küzdött, az újabb már az MTV-n, mp3-on, YouTube-on elér szinte minden zenét ingyen és különösebb megerőltetés nélkül. Ez a generációcsúszás teszi kicsit hektikussá, de érdekessé is a kötetet. Hiszen amíg az egyik írásban egy bújtatott félmondat Cseh Tamás szeretetére utal (ott én elszúrtam…), addig egy másikban a szerző számára az énekes egy érthetetlen, a régi rendszerből ottragadt regős. Az is pikáns, hogy míg saját szerepéről, zenekaráról ír Bárdos Deák Ágnes, addig egy másik elbeszélésben a rajongóra, későbbi szerzőre „buja mosollyal néző” ikon.
„A rock and rollt mindig is viccnek tartottam” (Kurt Cobain)
A hektikusság egyébként végig érvényes a kötetre. A verlaine-i „egy jó kaland legyen dalom” iránymutatásnak kétségkívül mindegyik mű megfelel. Nagyon jó novellák olvashatók Dragomán György (Hevimetál), Kiss Ottó (Mobil), Békés Pál (A Hold túloldalán), Garaczi László (Hasítás; bár az utolsó mondata nekem Örkényt idézi: „És most viszi” – A végzet) Salamon András (Pudligárok) és mások tollából, nagyon mély, mint mindig Tóth Krisztina (Doors), podmaniczkys Szilárd, aki nem hazudtolta meg magát („Én még nem hallottam, hogy pálinkával leszúrtak volna valakit” – Képzelt riport) és így tovább. A legtöbb novella valóban a rockról szól, de olyan is akad, amelyik csak felületesen érinti, amelynek csak ürügy. És vannak kakukktojások, több szempontból is.
Alig fér bele a szűken értelmezett novella kereteibe a monografikus, önéletrajzi ihletésű Bárdos Deák Ágnes-írás a Kontroll Csoportról és holdudvaráról (A rock ’n’ roll Jeanne d’Arcja), elméleti igényességű és alapos Esze Dóráé (Ha nem ég a villany, kevésbé veszélyes). De Ági más szempontból is kakukktojás, hiszen nem elsősorban író, ahogyan, ha jól sejtem, Szüts Miklós sem. Így az alcím kicsit sántít. Jó lett volna, ha a szerzőkről néhány sort, a legfontosabb adatokat lábjegyzetben vagy a kötet végén olvashatunk, így utóbbi festőművész kiléte is egyértelmű lenne, vagy például az Erdélyben született Demény utalása a „forradalomra” nem ütne szöget senkinek se a fejébe.
Talán a legfiatalabbaknak nem mond semmit, de telitalálat a borító. A bakelitkorszak magyar kislemezeinek (40 forintba kerültek sokáig a Kádár-korszakban) borítóját idézi elénk Baranyai András a tőle megszokott minimalista, de annál frappánsabb ötletével. A kötet jó – olykor felhőtlen, olykor kevésbé könnyed – szórakozást ígér a zenét és az irodalmat kedvelőknek, és sajátos fényt vet a félmúlt hétköznapi történelmére.
