Mágikus hetes – 3. rész

2009. 06. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

28-35. éves korig a Nap uralja a negyedik hétéves periódust.



Aki ebben a korban jár, személyes élmények nyomán szűri le mindazt, ami értéket mások ugyanebben a helyzetben elérnek, vagy amiért küzdenek. Ilyenkor maximális az energia bedobás a vállalt feladat megoldására való elszántság, és felelősségérzet.



Most elérkeztünk az első Szaturnuszi visszatéréshez. Egy átlagos emberélet folyamán ez kétszer, maximum háromszor fordulhat elő. Minden alkalommal nagyon mély, és jelentős változásokat hoz. Az ember teljesen tudatába kerül az őt körülvevő helyzetnek, feltételeknek. Érzékenyebbé válik önmaga és az élete iránt. Arra kényszeríti a Szaturnusz, hogy az életében alapvető változásokat hozzon létre. Ilyenkor át kellene vizsgálnunk eddigi életünket, mit tettünk jól, azt meg kell tartani, és amit rosszul, azon pedig változtatni kell.



Az emberi kapcsolatok területén is többnyire komoly változás áll be: házasságkötés, válás, hivatásváltás, munka elvesztése, elkülönülés a szülőktől, új lakásba költözés, áttelepedés egy másik országba.



Egy biztos, a Szaturnusz az önmagával való együttállás idején megváltoztatja addigi életünket. Ez az egyik legjelentősebb pont az ember életében. Ebben a korszakban szabadulunk fel igazán. Soha sem lesz senki ennyire szabad, mint ebben az életperiódusban.



Gondolja végig, ezt a korszakot! Most kell rájönnünk arra, hogy nem az a fontos, ami történik, hanem az, ahogyan reagálunk rá. Minden esetre semmi sem marad a régiben, új élet kezdődik. Az ember vagy leroskad a világ terhei alatt, vagy jobb, és nagyobb dolgok elé néz.



Folytatjuk...



Kapcsolódó anyagok:



$$3755$$



$$3759$$



$$3815$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top