Ez elmúlt pár évtizedben annyira fellendült a márkák utáni vágy, hogy szinte kezelésre szorulnak ezek az emberek. A hetvenes években jelentkezett először a márkajelzésre való igény. Ekkor még nem a vásárlók akartak szövegeket látni a termékeken, hanem maguk a gyártók. Rájöttek, ha nevüket valamilyen módon feltüntetik a terméken, akkor az jól beazonosítható lesz. Nem keverik másokkal össze, és a hamisítása is nehezebbé válik. A ruházatnál kezdődött, mára már mindennek megvan a maga márkája. Több pénzt hoz a konyhára az a termék, amin ismert tervező neve, kezdőbetűje, vagy logója van. Nem kellett sokat várni a licenc kiadásokra sem, hisz ebben még nagyobb pénzek forogtak. Aminek nincs márkája az nem ér semmit. Vélik a szupergazdagok az óceánon innen és túl, és persze kicsiny hazánk lakosságának egy része is. De nem csupán a gazdagok mondják, hogy aminek az ára nem a csillagos eget veri az már csak pocsék lehet, hanem kevesebb pénzzel rendelkezők is. Mondhatjuk, hogy túlzottan elanyagiasodott a világ és a státusszimbólumok korszaka is csúcsosodik. A média mindenhol elárasztja az embereket hirdetésekkel, tökéletesen megmondják, ki mire vágyik. Ezelől igazán nehéz elmenekülni. Nem feltétlenül jobb, ami drágább. Viszont a marketingbe fektetett összegnek is meg kell térülnie, ezért van az, hogy egy ismert logóval ellátott tárgyért többszörösét ki kell fizetni, mint az ugyanolyan minőségű noname társáért. Borzasztó nagy pénzeket fizetnek ki reklámokra, terjesztésre, designra és még lehetne sorolni. Ezt pedig a vevő fizeti saját pénztárcájából, ha azt a terméket választja.

„Aki nem a márkát vásárolja, az egy...” –  Ez tökéletesen megmutatkozik a gazdagok és a fiatalok között. Ez utóbbi kategória tagjai a legrosszabbak, hisz a közös élettér az iskola, ahol kötelező együtt élniük. Nem elég hogy cikizik egymást, megy a „ki a menő srác”, emellett csupán anyuka meg apuka pénztárcájára támaszkodnak. A tévében, és az újságban látott sztárok a példaképek, így nem is annyira bonyolult rájönni, miért is kívánják meg a fiatalok azokat a holmikat, amiket ők is viselnek, használnak, vagy reklámoznak. A baj annyi, hogy a realitás talaján maradva rá kellene eszmélni, hogy őket is csak kitalálták, éppen ebből a célból, hogy pénzt szerezhessenek belőlük. A legbefolyásolhatóbb réteg a fiatalok, hisz identitásuk alakulóban van, könnyen lehet hatni rájuk, rávenni hogy kövessék az eléjük rakott példákat. Az elvakult márkamániás jellemzői: A „betegség” megjelenésekor az alany csak vágyakozik valamire, amit megkaphatna olcsóbban is, de neki persze a márkás darab kell, mert azt látta a tévében, azt viseli a barátnője is. Ha vissza is tudná magát fogni, minden sarkon beleütközik egy újabb hirdetésbe, és mindennek tetejében ismerősei, barátai és ellenségei is rendelkeznek már az áhított tárggyal. Legjobb orvoslás a pénzhiány, igaz ez lelki bántalmakat, olykor fizikai tüneteket is okoz. Néha elég annyi is, hogy felébresztjük benne a vágyat, hogy legyen egyedi, ami ugye nem megy úgy, ha azt vásárolja, ami már mindenkinek van. Emellett nem az a legnagyobb probléma a földön, hogy most olyan márkájú mp4-se legyen, mint amerikai kedvencének, és nem csak a pénz teheti boldoggá –  ha ezt belátja, akkor már a javulás útjára lépett. Igényel némi önkontrolt ez is, de a mai világban már mindenhol használni kell, úgyhogy egy kis gyakorlás nem válhat senki kárára. Kíváncsian várom, mikor jön el annak az ideje, hogy újra a minőség legyen a fontos a termék megvásárlásakor, és ne a márkát vegye meg az ember, hanem egy kiváló terméket. Addig is, legyünk egyediek, alkossuk meg saját stílusunk, és ne csak a média által ömlesztett dolgokra legyünk fogékonyak.

- Torma Tímea -