Matató ménkű a szobámban!

2011. 06. 11.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hogy a ménkű üssön bele! Fénylik, ezer színben pompázik és cikázik, elkapni lehetetlenség, de ki is próbálkozna vele? Az égési sérüléseket és maradandó nyomokat senki sem meri megkockáztatni! Aki látja, inkább futva menekül!

A gömbvillám, népies nevén matató ménkű, igen ritka elektromos jelenség, kialakulásának körülményei, sőt korábban még maga a létezése is találgatás tárgyát képezte. Tudományos magyarázat rá máig nem létezik. A tapasztalatok szerint egy vihar közben vagy annak kísérőjeként jelenik meg, legtöbbször gömb vagy körte alakban. Színe változatos, akár csak a mérete, hiszen rengeteg variációban látták már: a szelíd fehértől a meghökkentő mélyvörösön át, egészen a kékig, a néhány centistől a méteres óriásokig.

Mozgása lassú, lebegő, de közben gyakran vált irányt, a szilárd tárgyakat általában kikerüli, bár az is előfordult már, hogy lyukat égetve nyert utat magának, és alakot váltva áthatolt a réseken. Összeakadni vele súlyos következményekkel járhat, ugyanis élettani hatása egy erősebb áramütéshez hasonló: égési sérülést, légzési nehézséget, szívritmuszavart és akár halált is okozhat.

A gömbvillámot látó ember első körben meredt megdöbbenéssel veszi tudomásul látványát, aztán hihetetlennek titulálva évekig nem tér napirendre létezése előtt. Lapunknak több embert is sikerült felkutatni, akik közvetlen közelről tapasztalták a jelenséget.

„Éjszaka a felségemmel egy nagy reccsenésre ébredtünk és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a szekrény teteje és a mennyezet között erős fénnyel világít valami, olyan volt mint egy erős izzó. Néhány elektromos berendezésünk tönkrement és mivel megrökönyödésünkben rajta felejtettük a szemünket, egy hétig kötőhártya-gyulladással küzdöttünk. Hihetetlen, de az arcom egyik fele is enyhén lepirult, mintha megégette volna a nap.” – számol be a gömbvillámmal való találkozásáról egyik alanyunk.

„Dédapám juhász volt, és gyakran maradt kinn éjjel a nyári időszakban. Otthon sokszor mesélte, hogy látott valamilyen gömb alakú fényjelenséget, de a család csak nevetett rajta. Azt mondogatták, hogy biztos agyára ment a magány. Egy nap aztán egy ugyanilyen megmagyarázhatatlan dolgot a házban is tapasztaltak. A szoba egyik falán bejött, a másikon pedig távozott egy égetett szélű lyukat hagyva maga után. Ezt követően már senki nem nevetett rajta. Anyukám akkor jött rá, hogy mi is volt az, mikor a '80-as évek második felében divatba jöttek az ufós, ezoterikus könyvek, és olvasott gömbvillámról szóló történeteket.” – meséli Ildikó.

Messziről jött ember azt mond, amit akar, és találhat a megmagyarázhatatlanra is magyarázatot, azonban sem az egyik, sem a másik nem vezet el a tényekhez. A gömbvillám jelensége létezik, akkor is, ha tudományos magyarázat – mint oly sok minden másra - nincs.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top