Meddig él egy implantátum?

2009. 03. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Lánybuliban voltam a hétvégén, csak női témákról beszélgettünk (pasik, szex, főzés…). Szóba került a mellplasztika is. Ahányan voltunk, annyiféle hallomást, híresztelést adtunk közre a mellműtétekkel kapcsolatban. Felmerült az is, lejár-e az implantátumok szavatossága? Gondoltam utánajárok, és megkérdezek néhány szakértőt. Orvosi nyilatkozatokat, hivatalos szakértői véleményeket bőségesen találhatunk a neten, én inkább olyanokat kérdeztem meg, akik saját tapasztalataikról tudnak beszámolni. – A mellimplantátumok nem az örökkévalóságnak készülnek – szögezi le rögtön az elején Éva. Mint, ahogy például a beültetett csípőprotézis, vagy a fogkoronák, hidak sem „élnek örökké”. Ha kicsit is belegondolunk, nem is várhatjuk el, hisz testünk folyamatosan változik, sejtjeink hétévente kicserélődnek, a megváltozott körülményekhez pedig alkalmazkodni kell. – Ez azonban nem azt jelenti – vág közbe Gabi –, hogy egy-két évente, vagy akár hét év után kötelezően ki kellene cseréltetni a protézist. Nekem tizenkét éve van benn ugyanaz az implantátum. Folyamatosan járok ellenőrzésre, az orvosom eddig mindent rendben talált, így semmi nem indokolja a cserét. Általában a gyártók 10 év garanciát vállalnak a termékeikre, ez azonban nem szentírás. Persze van, aki néhány év után kicserélteti, mert nagyobbra vagy kisebbre vágyik, de ez nem az implantátum hibája. – Én három év után cseréltettem ki, mert a beültetés után tizenöt kilót fogytam, és sajnos ez a bőrömön is meglátszott. A bőr megnyúlása következtében a melleim megereszkedtek, és eldeformálódtak. Mindenképpen korrigálni kellett – mondja Éva. – Hallottam olyat is, hogy valakinek a szervezete tokot képez az implantátum körül, emiatt az megsérülhet, és akkor ki kell cserélni, de nem hiszem, hogy ez általános lenne. A hivatásos szakértői vélemények megerősítik a tapasztalatokat. A szilikon implantátumok ajánlott élettartama tíz év körül van, de minden esetben az orvos dönt arról, hogy szükség van-e, és ha igen, mikor a cserére. A ma használatos szilikon protézisek közül az úgynevezett kohézív gél protézisek a legmegbízhatóbbak. Még ha az ilyen implantátumot kettévágnánk is, akkor sem folyna szét, teljes mértékben szivárgásmentes, emiatt tehát biztosan nem kell idő előtt kicserélni. A tokzsugorodással kapcsolatban el kell mondani, hogy ez egy olyan lehetséges szövődmény, amivel számolni kell, noha valójában ritkán fordul elő. A szervezetünk természetes reakciója, hogy minden beültetett idegen anyagot egy határoló burokkal vesz körül, fémlemezeket, csavarokat, ér- és mellprotéziseket egyaránt. Ez az idegentest burok a páciensek kb. 5 %-ában zsugorodhat és a puha mellprotézist megszoríthatja, annak aszimmetriáját vagy érzékenységét okozhatja. Ez a páciensek szempontjából azt jelenti, hogy az élete során esetleg kisebb műtétre lehet szüksége a kialakult zsugorodás megoldására. Ennek a szövődménynek, és ezzel egy újabb műtét szükségességének a valószínűsége 20:1 vagyis kb. 20-ból egy esetben kell emiatt a későbbiekben kisebb beavatkozást végezni, esetleg az implantátumot kicserélni. Ha rendszeresen járunk kontrollra, és betartjuk orvosunk utasításait, nem kell aggódnunk a „szavatossági idő lejárása” miatt.


Szerző

donna.hu



Scroll to Top