Egyes betegségekkel szemben az ember teljesen védett, mások csak nagyon kivételesen betegítik meg. Pl. baromfikolerában az ember sohasem betegszik meg, a madártbc-vel szemben is ellenálló az ember.

Az emberi fajon belül különbözik a betegségekkel szembeni ellenállás, aszerint, hogy a betegséggel nemzedék egész sora ismerkedett-e már meg, vagy pedig a betegség új fertőzésként jelentkezik. Az ellenállás egyénenként is ingadozik. Tudjuk, hogy a tüdőgyulladás ritkán érinti a jó erőnlétű  embert, sokkal inkább a más betegségből lábadozó, kimerült, tartósan éhező, tartós, komoly lehűlésnek alávetett emberen tör ki.

A sérülésmentes bőr a maga élettani verejték-elválasztásával szintén jelentékeny védelmet ad. A szemhéjak gépi törlőmozgása, és a könnyek mosószerepe a védekezés eszközei. Az orr nyálkahártyája szinte megtapasztja a baktériumokat, az így keletkezett inger hatására tüsszentés löki ki a megragadt idegen részecskéket. A mélyebb légutakban a köhögés és a felületi sejtek csillóinak mozgása a mechanikus védekezés eszközei. A gyomor-bél huzamban, a gyomornedv savassága és az epe esetleges baktériumölő hatása ad bizonyos fokú védelmet.

A védekezés másik fajtája jelentkezik a fehérvérsejtek ama tulajdonságában, hogy idegen anyagokat, baktériumot, korom-részecskéket, stb. bekebelez és elszállítani igyekszik. A szövetek egyes sejtcsoportjai, a máj, a lép, érfal hálózatát bélelő sejtek dolgozzák fel a keringésből odajutott részecskéket.

Az idegen anyag megjelenéséről a fehérvérsejtek mintegy üzenetet kapnak, valószínűleg vegyi úton. Ha valami szokatlan van a testszövetekben, vér, sebészi selyemfonal, más idegen test, baktérium stb. a fehérvérsejtek oda vándorolnak, emésztő nedveikkel igyekeznek lebontani az idegen anyagokat, majd részletekben el is távolítják. A genny fehérvérsejtek tömegét tartalmazza és nemcsak a gyulladás, hanem a védekezés jele is.

A szervezetnek egyik működése, hogy bizonyos szerves anyagok ellen ellenanyagokat tud termelni. A szerves anyagokat antigénnek nevezzük. Az ellenanyagok gyűjtőneve antitest, vagy más néven immunanyag. Az antigének, közé tartozik az összes mikroba, és az általuk termelt méreg. A keletkezett antitesteknek szerepük van a megtámadott szervezet védettségében. Ha a védettség egyszer kifejlődött, akkor az élet további során a szervezet készenléti állapotban van, újabb, azonos fertőzés esetén a betegség elhárítására. Az antitestek jelenléte és a szövetek fokozott vagy annak enyhe, gyors lefolyását biztosítja. A védettség e fajtáját immunitásnak nevezzük.

Számos betegségben a védettség életfogytiglan fennmarad, mert a betegség immunizáló ingere olyan erős, hogy hatása nem múlik el a betegség lezajlásával. Feltételezik, hogy egyes betegségekben a kórokozó lappangva bennmarad a szervezetben, és újabb és újabb ingerhatással fenntartja a védettséget. Más esetekben, a védettség fenntartásában szerepet tulajdonítanánk annak, hogy a szervezet az élet során újból és újból találkozik az egyszer már leküzdött fertőzéssel. Nem minden fertőzés immunizáló hatása olyan, hogy egész életre biztosítja a védelmet.

A vírus influenza utáni immunitás csak néhány hónapig tart. Tüdőgyulladás, streptococcus és staphylococcus okozta gennyes fertőzés, orbánc, nem járnak hosszú védettséggel.

A végleges védettség kifejlődéséhez nem feltétlen szükséges a jellegzetes betegség átvészelése. Igen sok ember immunissá válik bizonyos betegségek kórokozójával szemben anélkül, hogy valaha a betegségben szenvedtek volna. Ezek a fertőzés befogadták, de a betegség kibontakozása előtt már leküzdötték, ezt – csendes átvészelésnek hívjuk.