Az 1800-as években kezdtek foglalkozni a témával és elsőként parafin injekciót használtak, melyet Dr. Robert Gersuny, osztrák kutató fejlesztett ki. Sajnos azonban, amilyen gyorsan jött, éppoly hamar meg is bukott a módszer. A pácienseket pedig fertőzésekkel, daganatszerű csomókkal és egyéb csúnya elváltozásokkal kellett kezelni. Sőt, még olyan is akadt, akinek a mellét kellett végül eltávolítani. A nagy sikertelenség után 1890-ben kétféle technikával is próbálkoztak. Az egyik a zsír átültetése a fenékről, melynél sajnos a beültetett szövet nagyon gyorsan felszívódott, így ez nem volt igazán tartósnak mondható. A másik a szilikon beinjekciózása, melyet elsőként japán prostituáltak használtak. Ugyanis szerettek volna megfelelni az amerikai katonáknak. Később, San Franciscóban és Las Vegasban is nagyon népszerűvé vált a módszer. A hátulütője a módszernek, hogy mivel általában nem szakemberek végezték, sokszor krónikus gyulladások, szervkárosodások, tumorszerű duzzanatok alakultak ki végeredményként. Míg a 40-es években a puszta folyékony szilikon befecskendezése volt a divat, addig az 50-es években a polivinil, nylon, polimetán, de olykor teflonból is készítettek implantátumokat. Ezek sokszor összezsugorodtak, megkeményedek, eltorzultak. Műtéti úton legtöbbször lehetetlen volt eltávolítani őket, mivel az anyagok a szövetekkel nagyon összeforrtak. Csak hab volt a tortán, amikor fény derült a polivinil rákkeltő hatására, így ezt is betiltották. Újításként Thomas Cronin és Frank Gerow, Houstonban testbarát szilikongumiból készített szilikon zselével töltött implantátumot. Eleinte óriási siker övezte, viszont miután a hatóságok úgy vélték, összefüggés lehet egyes autóimmun betegségek és a szilikon implantátumok használata között, végül ez is a tiltólistán kötött ki 1992-ben. Ezután csakis sós-vizes oldattal töltött implantátummal folytak a kozmetikai műtétek, melyet 1965-ben H. G. Arion mutatott be a nagyközönségnek. A módszer egyszerű volt: miután a tasakot beültették a mellbe, steril sós-vizes oldattal töltötték fel. Igaz, a páciensek véleménye szerint, a párna éppoly könnyen eresztett le, mint amilyen könnyen töltötték fel. A módszer ennek ellenére is a 90-es években uralta az amerikai piacot. Időközben számos szinte mulatságos anyaggal próbálták megtölteni a tasakokat: cukros, keményítőt tartalmazó folyadékkal, mogyoró-, illetve szójaolajjal, melyek a testbe jutva mérgezést okoztak. Végül eljött a cáfolat éve, amikor az Amerikai Tudományos Akadémia 400 oldalas jelentést publikált, mely szerint nem találtak arra semmilyen bizonyítékot, hogy a szilikon implantátum lupust és egyéb autóimmun megbetegedéseket okozna. Ezt 2000-ben az FDA jóváhagyta. A tanulmány megállapította, hogy nagyon ritka esetben okozhat csak gondot a tasakok kilyukadása, szivárgása, ilyenkor hegszövetek illetve fertőzések alakulhatnak ki. A plasztikai sebészek, azóta ismét széles körben alkalmazzák a szilikon protéziseket. Ha aggódsz, hogy vajon a szilikon implantátumok okozhatnak-e mellrákot, fontos tudnod a következőket: vezető orvosok, köztük plasztikai sebészek, reumatológusok, és az American Medical Association hangsúlyozzák, hogy erre nincs semmilyen tudományos bizonyíték. Az erre irányuló kutatások eredményei nem mutatnak összefüggést a szilikon implantátumok és a rák között. Tudtad, hogy mennyi fajta anyagból próbáltak már protézis készíteni? El sem hinnéd! Alkalmaztak már üveget, elefántcsontot, gyapjút, de szarvasmarha porcot is. Napjainkban szinte elképzelni is nehéz lenne, milyen lehetett a mell, melyben elefántcsont golyók ékeskedtek. Az implantátumok falszerkezete is számos változáson ment keresztül, mire elnyerte mai végső formáját. Eleinte vékony, sima később vastagabb falu ill. több rétegből álló falszerkezetű, dupla üregű protéziseket is gyártottak. Az utóbbi nyolc-tíz évben viszont érdes felszínű anyagokat alkalmaznak, melyekkel elkerülhető a tokzsugorodás. Tény, hogy a mai biztonságos mellműtétek olyannyira elterjedtté váltak, hogy csak az Egyesült Államokban évente több mint negyedmillió mellnagyobbító, mellformázó beavatkozást végeznek. Jelenleg néhány nagy amerikai és európai cég gyárt mellimplantátumot. Napjainkban gyártott biztonságos implantátumok külső fala minden esetben szilikon, mely többféle anyaggal lehet töltve. A női mell állagához és minőségéhez leginkább a szilikon gél hasonlít, mely rugalmas, puha tapintású. Elterjedtek a szilikon gélhez hasonló, zselészerű, úgynevezett kohezív gélek is. Tudni kell, hogy a sóoldatos töltés esetében gyakoribb a kiszivárgás veszélye és ez az emlő állagát zavaróan megváltoztatja. A növényi olajokat, tartalmazó protéziseket nemrég vonták ki a forgalomból. Az elmúlt években sokan vitatták a hydrogél (vizes gél) töltésű implantátumok megbízhatóságát is. Amennyiben a műtét mellett döntesz, kétféle implantátum választható: anatómiai (melyet csepp alakúként is emlegetnek) és kerek formájú. Rajtad és orvosodon múlik, hogy végül melyikre esik a választás. A protézis behelyezhető a mellbimbón keresztül, mellredő alól vagy hónaljból. Mirigyállomány közé, izom alá vagy mirigyek közé és izom alá. Bár általános szabályként nem fogalmazható meg, de ha nagyon fiús idomokkal rendelkezel, jobb izom alá rakni, míg ha nagyobb a mirigy állomány jobb aközé helyezni. Az izom alá helyezett előnye, hogy jobban kötődik a mellkashoz, kevésbé terheli meg a bőröd és a mirigyállományt. Azonban ez, műtét után néhány napig feszítő érzést okozhat. Az implantátumot általában 10 évente érdemes cserélni. Ennyi idő alatt sok a technikai újítás, másrészt elképzeléseid változhatnak, és a mellben levő mirigyek is sorvadásnak indulhatnak kor, fogyókúra vagy más hatásra, így a látvány változhat, például, megjelenhetnek az implantátum szélei, a bőr megereszkedik. A technika népszerűségét mi sem példázza jobban, mint a legújabb, statisztikai adatok, melyek szerint, a világon 7-8 millió boldog, elégedett nő él, akiknek van protézise.