Mert mi is kell egy igazi női bulihoz? Zene, pia, pasik. És mi kell hozzá, hogy a dolog mégis morálisan megindokolható, mondhatni legális legyen? Bérpasik.

A legősibbnek titulált szakma – bár sok vita folyik róla ki is állt elsőként a sarkon –, mindig is koedukált volt. Elhanyagolt nők, aki így akartak szórakozni, esetleg „más” érdeklődésű férfiak a történelem kezdete óta akadnak. Nem új keletű dolog tehát, hogy viszonylag egyszerűen bérelhetünk örömfiút, ha arra támad gusztusunk. Leánybúcsúk, születésnapok a legnépszerűbb alkalmak, amikor igény támad rá, hogy férfitestek pénzért rángatózzanak guvadó tekintetek kereszttüzében.

Mit is csinál egy úgynevezett csippendale fiú? Beöltözik egy jelmezbe, számtalan variáció létezik: öltöny, kommandós ruha, csillagok háborúja, munkás, cowboy, prédator…, a szervezők kreativitása az éhezéstől menthetné meg a világot, ha energiáikat arra a célra fordítanák.

A jelmezek legfontosabb jellemzője, hogy lekerülnek a delikvensről, hol a közönség sorai közé lesznek hajítva, hol a színpadon heverve fejezik be feladatukat. A vetkőzés folyamata sok dörgölőzéssel, ráutaló magatartást sugalló mozdulatokkal, vágygerjesztő hancúrozással és a kidolgozott férfitest lehető legelőnyösebb oldalait bemutató koreográfiával jár. Amitől a közönség megőrül.

Közben és utána, szerencsés hölgyek röpke időt tölthetnek a félisteni férfi karjai között, táncolva, vagy szintén vetkőzve, incselkedve, izgatva. A közönség soraiból kezek nyúlnak, mindegyik meg akarja érinteni, magához rántani, érezni a csupasz bőrét, a testét…

Folyik az alkohol patakokban, gátlások hullnak le, buli van.

És pár óra önfeledt sikoltozás és nyálcsorgás után hazamennek a leányok, hozzábújnak a párjukhoz és folytatják az életüket.

A szolgáltatás szexmentes. Ez a hirdetők többségének honlapján megtalálható. Ugyan nem igaz, de jól hangzik. Természetesen nyilvános, műsor közbeni közösülés nem történhet, főleg mivel akkor sok másik néző is követelné a jussát a belépődíjért cserébe, a fellépőt pedig a rohammentősök élesztenék újra, de a műsoron kívül kölcsönös szimpátia és anyagi feltételek egyezése mellett… Magánügy.

A fellépők hosszasan heverik ki a karmolások, tépések, a rángatás okozta testi és lelki sérüléseket, sűrűn kénytelenek leamortizált alsóneműiket cserélni. Ez a munka része. Partnereiket, az ünnepelteket nem választhatják, a közönségről semmit sem tudnak, a szimpátiának a műsor közben semmi szerepe nincs, hiszen pénzért táncol, és ha híre megy, hogy fanyalog, többé nem hívják. Megjátssza hát, hogy áll a zászló, hogy fickós, és kívánja a körülötte tomboló nőket, hogy imádja, amikor izzadt, alkoholtól bűzlő testek fonják körül. A chippendale fiú a szó szoros értelmében nem prostituált. Vagy mégis?

Miért is ne tehetnék meg a nők is, amit a férfiak megtehetnek? Ha vannak férfi magazinok, meztelen női testekkel, ha vannak sztriptíz bárok, peep show, tiltsuk el az emberiség felét a hasonló szórakozástól?

Ha a férfiak bérelhetnek prostituáltakat, miért ne tehetnék a nők is?

Ha a férfiak elhitethetik magukkal, hogy a bérelt hölgy nem a pénzükért van velük, miért ne eshetnének ebbe a hibába a nők is?