Mennyire vagy csillámpóni?

2011. 01. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A 80-as években piacra dobott póni-baba, bár sosem érte el azt a szintet, melyet Barbie magáénak tudhat, mégis örökre beírta magát a játéktörténelembe, ami abból is jól látszik, hogy bármilyen furcsán és – valljuk be – kissé betegesen is hangzik, a kis pónikat felöltöztették, méghozzá nem is akárhogyan. A legnagyobb hírességek és kitalált karakterek egyaránt helyet kaptak a nem mindennapi póni-sorozatban.

 

Természetesen Gaga az egyik, aki semmiképpen sem maradhatott ki az elpónisodásból. Napjaink legkeresettebb énekesnőjének egyből két póni-változata is készült. Volt miből válogatni, hiszen Gaga egész élete egy nagy színház, szerepét pedig kivétel nélkül mindig a legelképesztőbb jelmezekben játssza, melyeket valaha láttunk.

A poplegenda Michael Jackson sem hiányozhat a sorozatból, aki egy éve hunyt el furcsa és azóta sem tisztázott körülmények között. A halála előtt felvett anyagokból nemrégiben friss lemez is készült.

A pónik közt megtalálhatók még Andy Warhol, vagy a nagysikerű jelmezes film, az Alice Csodaországban szereplői, továbbá a különleges, bohém megjelenésével szintén jó alapnak számító divatkreátor, Vivienne Westwood, a híres festőnő, Frida Kahlo, de még Marylin Monroe, Elvis és a Kiss egyik tagja, Gene Simmons is.

A pónik árát a művész nagyjából 54 ezer forintnak megfelelő dollárban határozta meg, ám senki ne ringassa magát hiú ábrándokba, hogy esetleg beszerezhet egy ilyen egyedi darabot, ugyanis a celebbabák már azelőtt elkeltek, hogy elkészültek volna. Mari Kasurinen annyit mondott alkotásairól, hogy a jelenkorra jellemző materializmust és individualizmust igyekezett kifejezni velük, és miután többfajta játékot is kipróbált e célra (Action Man, Barbie, stb.), végül egy isteni szikra segített a megfelelő alapanyagra rálelni. Így lett Én kicsi pónimból Gaga pónija.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top