Első lépésben meg kell néznünk, mi is a kedvesség. Ez az, amikor valaki szeretethez hasonló dolgot mutat vagy kommunikál a másik felé. Teheti ezt szóban vagy cselekedetben. Jó érzéssel tölti el a befogadót a kedvesség, megnyugtatja és örömet okoz neki. Úgy érzi, kapott valamit a másik féltől, és ez boldoggá teszi, úgy érezheti, fontos a kedvességet adónak. Valljuk be, hogy mindenki szereti fontosnak érezni magát.

A kedvességet is túlzásba lehet vinni. Bizonyára találkoztunk már olyan emberrel, aki sosem veszítette el kedvességét: ha beálltak elé a sorban , vagy lekezelően bántak vele, ő akkor is csak mosolygott. Nem veszti el türelmét, és akárkivel szívélyesen bánik. Ilyenkor a kedvességet adó személy egyvalakiről feledkezik meg, mégpedig saját magáról. Ebben az esetben a személy fontosabbnak tartja a másik szükségletét, mint a sajátját, egyfolytában alkalmazkodik másokhoz. Nem szeret nemet mondani, nem is akar, hisz azzal másnak rosszat tenne. Ha egy ismerősnek, esetleg kevésbé ismerősnek mondandója van, szívesen meghallgatja, vagy ha más segítséget kér tőle, akkor annak megpróbál maradéktalanul eleget tenni. A probléma ezzel az, hogy az egészséges önbizalom így nem tud kialakulni, hisz minden pillanatban másnak akar a személy megfelelni, nem saját magának. Jobban bízik más véleményében, saját magáról nem tud valós képet alkotni.

A félelem elvezethet a kedvességhez, ilyenkor azt hiszi az illető, ha nem lenne kedves másokhoz, azok megharagudnának rá. A kedvessége eleve azt a célt szolgálja, hogy mindenki mosolyogva fogadja, jó benyomást keltsen az emberekben. A félelem tehát meghatározója a túláradó kedvességnek! A kedveskedő célja, hogy a másik ne akarja bántani, mintegy azt sugallja: kedves vagyok veled, te is légy velem az és ne bánts. Az elutasítás a legnagyobb probléma, amitől tart, szeretné, hogy mindenki szeresse.

Sokan értetlenül állnak azok előtt, akik mindenkinek a kedvében szeretnének járni. Nem ritka, hogy olyan tulajdonságokat vélnek meghúzódni a háttérben, mint a hátsószándék. Nehéz elképzelni, hogy egy személy mindenkivel jóban legyen, és mindenkit szeressen. Szinte természetellenesnek hangzik, emiatt is lehet rossz megítélése egy mindenkinek a kedvében járni akaró személynek. Az sem ritka, hogy emiatt rossz hírét keltik, kétszínűnek nevezik, pedig ő csak mindenkinek meg akar felelni.

Meg kell tanulni nemet mondani! Nem csupán lehetőség, hanem a helyes út a saját igényeink figyelembevételéhez. Ha mi magunk vagyunk ilyenek, első lépésként valljuk be saját magunknak gyengeségeinket. Ha ezeket el tudjuk fogadni, akkor már helyes úton járunk, hogy magunkat is figyelembe vegyük, ne csupán mások megnyilvánulásait vegyük alapul. Kezdjük kicsiben! Például, ha nem érünk rá, vagy el vagyunk maradva a munkánkkal, ne vállaljunk be olyan dolgot, amellyel teljesen elúsznánk csak azért, mert meg akarunk felelni annak a személynek is. Mindezt persze lehet udvariasan közölni, esetleg másik időpontot felajánlani. Ettől még nem haragudhat meg senki sem. Felelőtlen ígéreteket fölösleges tenni, mert az idegességet és kellemetlenségeket szül.

A kedvességgel élni kell, hisz rendkívüli erőt tud adni pár kedves szó, vagy egy igaz mosoly. Nem szabad leszokni róla, de tudni kell ésszerű határokat szabni neki. Nem szabad megengedni, hogy a mások rólunk kialakított véleménye befolyásolja életünket, és a saját véleményünket elnyomjuk emiatt. Mindenki tartsa meg a kedves oldalát, segítsen annak, aki megérdemli, és mondjon nemet, ha a kedvességgel saját magának ártana.

“A kedves szavak nem kerülnek sokba… Mégis sokat érnek.” (Blaise Pascal)