Mit árul el az orrod? 1.

2008. 11. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az orvosi asztrológia az orrot a Skorpió jegyéhez sorolja, de ide tartoznak a nemi szervek is. A Mars uralkodik az orrunk jobb orrlyuka felett, és a Vénusz uralkodik a bal orrlyuk felett. Talán nem is véletlen ez, hiszen Vénusz és Mars a mitológiában is szerelmesek voltak. Mondhatnánk erre más példát is a megfigyelések szerint, többen, úgy gondolják, hogy ha egy férfinek nagy az orra, akkor nagy a nemi szerve is, és fordítva. Persze ezt számos ellenpélda cáfolja... Már Arisztotelész is foglalkozott az orral, „az emberi arc minden vonása közül a legkiemelkedőbb orr leplezi le leginkább a jellemet. A legideálisabb, ha az orrunk pontosan akkora, mint arcunknak egy harmada. Akinek sikerült ilyen orra szert tennie, annak sikerült megteremtenie belső egyensúlyát. Az ilyen ember becsületes, hűséges, igazságos. Optimista, egészséges nemiséggel és önértékeléssel rendelkezik.  Az ideális orr, tökéletesen egyenes, nem görbül sem jobbra, sem balra. Az orr hegye húsos, lekerekített. Az orrcimpák jól formáltak, kiöblösödnek. Ezt az orrfajtát szokták görög orrnak nevezni, melynek nemcsak az éle egyenes, hanem összefüggő egyenest alkotnak a homlokkal is. Ezt akkor van így, ha az orr alsó széle, és az orr éle, az arcon egy képzeletbeli derékszögű háromszöget alkot. Ha valakinek az orra hosszabb, mint a homlokának magassága, vagy az orr alatti rész, már kevésbé nyílt természetű, és inkább egy lépést hátralép. Ha a hosszú orr ezzel egy időben széles is, akkor tulajdonosa határozott, és céltudatos, ha azonban a hosszú orr nagyon keskeny, bizonytalanságot jelez. A nagyon hosszú de nagyon keskeny orrú ember nagyon elmés és nagyon szórakoztató, kissé dilettáns. A nagyon hosszú és nagyon széles orrú ember pedig jól tud koncentrálni, meg van a maga állóképessége, és könnyen ér el sikereket. A régiek megfigyelése szerint a nagyon rövid orr nemcsak az arc egyensúlyát borítja fel, de szabadabb, kevésbé felelősség teljes, kissé megbízhatatlan embert mutat, aki imádja az életet. Aki ilyen orral rendelkező, szívesen cserélgeti a partnereit, de nem szívesen tartja be a szabályokat. A tökéletes görög orr, amely egy derékszögű háromszöget képes alkotni az arcon, tökéletes jellemet mutat, kifinomultságot. Az ilyen orr tulajdonosa szereti a zenét, tud tekintélyt szerezni, és meg is tudja tartani azt. Miután orrunk életünknek azt az aktív szakaszát mutatja, amely a 40. és az 50. életévünk között zajlik, jelzi a tökéletes orr, hogy tulajdonosának ez lesz életének egyik legkiválóbb szakasza. S most nézzük az egyes orrformákat, mely két bizonyos orrszög hajlatán múlik. Az egyik az a szög, amelyet profilból nézve az orrnyereg zár be az arc elejével, a másik az, amelyet az orr alja zár be vele. Ideális esetben az orrnyereg és az arc eleje által bezárt szög 30 fokos, nevezzük ezt A-szögnek.Az orr alja és az arc eleje által bezárt szög ideális esetben 90, nevezzük ezt B-szögnek. Ha A-szög megközelíti a 40 fokot, vagy annál is nagyobb, az orr túlságosan szembetűnő lesz, tulajdonosa hiú, kissé felelőtlen, és kíváncsi. Ha A-szög kisebb mint 30 fok, az sajnos az önbizalomhiányról tanúskodik. Akinek ilyen orra van, sokszor van segítségre szükséges, hogy előbbre jusson, és sajnos a 40. életéve után problémákkal kell majd megküzdenie. A szép orrnak nincsenek éles szögei, hegye kerekített, és arányosan széles. Ha valakinek az orra húsos, kerek, ez növeli a tulajdonosa szerencséjét, szívélyes a modora, optimista, jó üzleti érzékkel rendelkezik, ezért 40. körül már várható a gazdagsága. Ha valakinek nagyon keskeny és hegyes az orra, az sajnos ritkán gazdagodik meg a régiek szerint, és nem tudnak igazán boldogok lenni, sajnos az ilyen ember nagyon ideges, pesszimista, és nem bízik a jövőjében. Ha valakinek az orra vége felfelé fordul, és elölről kilátszanak az orrlyukak, vagyis a orr tulajdonosát piszének látjuk, akkor sajnos könnyelmű és kissé felelőtlen emberrel lehet dolgunk, aki nem ért a pénz megtakarításához, és nehezen tud bármit véghezvinni. Az olaszoknál létezik egy közmondás, mely szerint a pisze orr, rosszabb, mint a jégverés. Nagyon nagy orrlyukkal rendelkező emberek általában jól szeretnek élni, vonzódnak a szerencsejátékhoz. Ha valakinél az orrhegy lefelé hajlik a száj felé, az erős nemiségű embert jelez, akinek ebből a szempontból makacs és nagy igényei vannak. Néha túlságosan önző, zsugori és megbízhatatlan. Elődeink megfigyeléseiről és a csillagjegyek jellegzetes orrtípusairól a következő részben olvashattok.

Kapcsolódó anyagok:

$$1728$$

$$1573$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top