Egy fiú öccsét vágja mellen, s közben azt sziszegi: húzz el innen, kis köcsög. Egyéves kislány tipeg elém, fél cipőjét valahol elveszítette, csupa mocsok, csak sejthető, hogy ő is az etnikumhoz tartozik. A háttérben egy anyuka és egy apuka szidja egymást, nem nagyon törődve azzal, hogy másféléves fiúk az alig idősebb testvére segédletével éppen a két méter magas csúszdára mászik felfelé.

Megkeresem az elveszett félcipőt, megtörlöm egy gyermek orrát, ugrok a csúszdához, nehogy lezuhanjon a csöppség, megpisiltetem a kissrácot, aki már alig bírja magát visszatartani.

Szörnyű helyzet? Első pillanatban annak tűnik, de nézd csak: lányom egyáltalán nem bánja, hogy fejbe rúgták a labdával, már rohan is a laszti után, a fiúk pedig abbahagyják a játékot, rúgják a labdát a szőke kislánynak, mosolyognak rá, vele együtt nevetnek. A cigánylányok azonnal felugranak a hintáról, ha gyermekem közeledik, beültetik, hintáztatják. A homokvárat letapossa valaki, oda se neki, máris készül az újabb. A fekete kislány egy dalt énekel, mire a kínai táncolni kezd, majd együtt viszik a csupa mocsok kislányt a mászóka felé.

Pedig ezek a gyermekek aligha vannak tisztába az olyan fogalmakkal, mint multikultúra, demokrácia vagy tolerancia. Feltehetően a szülőknek is csak homályos elképzeléseik vannak ezekről. Beszélni talán nem tudnak róla, megvalósítani azonban igen. A játszótéren szanaszét hevernek a játékok, homokozó lapátok, vödrök, labdák, autók, senki nem kérdi kié, az a gyerek használja, aki éppen akarja. Minden szülő pontosan tudja, gyermeke számára a másé érdekesebb, saját játékával szinte senki nem játszik. Ezek a „büdös kölykök” is olyanok, mint a világ összes többi gyereke: játszanak, beszélgetnek, segítenek egymásnak, veszekednek néha. S öt perc elteltével egyformán koszosak…

A gyermeknaphoz:

$$564$$

$$569$$