A 19. század derekán feltalálják a fényképezést. A festők végre magát a valóságot figyelhetik meg, de nem azért, hogy másolják, hanem hogy értelmezzék. Falatozás a szabadban, lóverseny, táncosnők – az impresszionisták (Manet, Monet, Degas, Renoir stb.) festményei a kor társadalmának eleven, friss és szokatlan képét közvetítik számunkra.

Eközben Cézanne a látványt alkotó geometriai struktúrákat kutatja, Párizsban megépül az Eiffel-torony, New Yorkban magasba szöknek az első felhőkarcolók, a csillogó városi élet pedig az art nouveau kifinomult stílusában találja meg kifejezési eszközét.

Csakhogy a belle époque ragyogó fényei mögött újraélednek a belső kínok, az egzisztenciálisan rossz közérzet: ennek szószólói Vincent van Gogh és Paul Gauguin, a nabis mozgalom festői és Henri Rousseau, a „vámos”. Aligha véletlen, hogy a század utolsó pillanatait Munch Sikolya hatja át…