Előre szólunk: "Akinek nem inge, ne vegye magára!" ...de aki magára ismer, annak nem árt elgondolkodnia.

A nő: "Miért nem érti meg, hogy az ágyat igenis így kell beágyazni és nem pedig úgy? Az elején még azt hittem, hogy csak idő kell és belátja majd, hogy nekem van igazam. Majd megváltozik, be lehet törni, megtanítani azokra az apróságokra, melyek fontosak ahhoz, hogy úgy érezhessem, rendben folynak a dolgok, minden a helyén. De ennyi idő után már tisztán látszik, eszébe sem jut megváltozni! Nem érdekli, hogy a fésülködés hozzátartozik a napi higiéniához, és az sem, hogy a kádat igenis ki kell takarítani fürdés után. Aztán persze csodálkozik, amikor rászólok. Ott van az arcán az a bamba kifejezés, mintha nem is értené. Persze. Mert nekem mindig kussolni kell, nehogy megsértsem azt a fene nagy férfiegóját, igaz? Soha nem mondhatom már el a véleményemet, mindig csak ez lesz? Csúnyán néz, hogy még a végén én érezzem magam rosszul? Na nem! Ezt az örömöt nem adom meg senkinek! Igenis érezze csak amaz is kellemetlenül magát! Mert múltkor is a haverok előtt szóltam rá, hogy ne szipogjon már, hanem fújja ki az orrát. Na bumm! Az ember a haverjai körében is legyen igényes. Akkor persze nem szólt semmit, csak megint az a nézés, de később?! Teljesen kikelt magából. Még az anyósom is rámküldte, hogy ő tegye rendbe a dolgokat. De én nem adom be a derekam! Csak azért sem! Nekem itt senki ne szipogjon meg járjon fésületlenül!"

A férfi: "Na most mit akar már megint? Csak rikácsol a konyhából folyton! Ráadásul olyan hangon, hogy az ember nem tud nem odafigyelni! Épp most javítottam meg a zárat, hát mi kell még? Hogy nem mostam el magam után a tányért? Hát mi vagyok én? Mire kapta azt a böhöm gépet, ha nem arra, hogy mosogasson vele? Hogy egy tányér kedvéért nem indítja el? Nem is kell! Várja meg, míg több is összegyűlik. Miért kell nekem állandóan ezt hallgatnom?! Ennek a nőnek semmi se jó! Úgy beszél, mintha én is a gyereke lennék. De nem, köszönöm! Van énnekem anyám, azzal is van épp elég baj! Na de majd fel is hívom mindjárt. Mert csinálhatok én bármit, ez a nő csak jön, ott ül az arcán az a lekezelő kifejezés, és már mondja is: hogy nem takarítottam ki a kádból a hajat magam után, hogy nem úgy kell beágyazni, és hogy ne szürcsöljek az asztalnál. Na de ha forró az a leves, én meg már nem tudok várni, hiszen ránézésre is olyan ínycsiklandó, hogy legszívesebben azonnal hozzákezdenék. És meg is teszem, de forrón csak szürcsölve lehet. Persze, aztán hiába mondom neki, hogy milyen finomat főzött, azt hiszi, csak szépíteni akarok, pedig dehogy! Hát mondom én, hogy semmi sem jó ennek a nőnek!"

Ismerős?

"Sok nő lép házasságra abban a reményben, hogy férje majd megváltozik, és sok férfi lép házasságra abban a reményben, hogy felesége egy kis szerencsével ugyanaz marad." Találó megfejtés arra a rejtvényre, hogy vajon miért megy tönkre olyan sok kapcsolat és házasság. Tetszik vagy nem, de tény, hogy a nők mindig sokkal kritikusabbak párjukkal szemben, mint fordítva. Az eltúlzott kritikusság pedig halálosabb méreg, mint bármi más. Ha egy csapásra tönkre akarod tenni a kapcsolatotokat: csald meg. Ha a lassú halált választanád: csak kritizáld eleget. Ráadásul a probléma ennél sokkal összetettebb. A nők gyakran hangoztatják, hogy szeretnék, ha párjuk megnyílna, többet mondana el magáról, az érzéseiről, de gondolj bele! Te szívesen nyílsz meg valakinek, aki állandóan csak piszkál? A nők azt is elvárják, hogy legyen a férfi aktívabb, vegye ki a részét az otthoni teendőkből, de kérdem én: te szívesen segítenél annak, aki azt érezteti, semmit sem csinálsz elég jól?

Neked mi a véleményed?