Ne találkozz Dave-vel!

2008. 10. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Dave Ming Chang (Eddie Murphy) egyrészről szuperhős, másrészről pedig elképesztően fura figura. Nemcsak képes jóhiszeműen megakadályozni egy bankrablást azáltal, hogy egy pillanat alatt összenyomja a betörő kezében lévő pisztoly csövét, de gyakorlatilag őt még elgázolni sem lehet. Szociálisan mégis képtelen beilleszkedni a társadalomba, aki csak ránéz, vagy bármiféle kontaktusba kerül vele, azonnal leszűri, hogy ez az ember nincs teljesen rendben.

Az arca kifejezéstelen, a tekintete üres, a gesztusai semmitmondóak; ez azonban nem is annyira meglepő, hiszen Dave belülről valóban üres. Ő ugyanis egy távoli galaxisról a Szabadságszobor előtti parkba becsapódott, embernek látszó űrhajó, melyet a fedélzetén tevékenykedő miniatűr, ember formájú lények irányítanak, és akit a legénységet irányító kapitány saját arcmására formáltak. Küldetése, hogy megtaláljon egy meteorit darabkát, ami végzetes csapást jelentene a Föld számára.

A vakszerencsének köszönhetően a folyton csetlő-botló Dave-t éppen az a csinos, fiatal nő gázolja el, akinek a fia a keresett követ rejtegeti. Ezek után pedig mi egyebet tehetne hősünk, mint megpróbál nemcsak Ginához és Markhoz, hanem ehhez a – látszólag - primitív és ostoba világhoz is egyre közelebb kerülni, hogy aztán a gömböt megszerezve minél hamarabb visszatérhessen hazájába.

Kérdés azonban, hogy a szerelmes érzelmeket felidéző festmények, a szívszaggató romantikus filmek, és a forró salsa dallamok képesek-e felkelteni főhősünkben a valódi emberi érzelmeket…

A kommerciális filmekkel szimpatizáló Brian Robbins ismét egy közönségsiker gyanús hollywoodi mozit forgatott Eddie Murphy-vel a főszerepben, aki színészileg a tőle megszokott formát hozza amellett, hogy bevett szokásához híven ebben a filmben is több szerepet vállal. Az – egyébként kifejezetten jó – alapötletet sajnos sem az Amerikából jöttem ünnepelt sztárjának, sem a filmkészítőknek nem sikerül megmenteniük, a mozi ugyanis menthetetlenül eltéved az infantilis és olcsó humorral rendelkező látnivalók felé.

A nagyobb bajt azonban a dramaturgiai hibák okozzák. Amennyiben ugyanis valóban értelmes és intelligens lényekről van szó, merül fel a kérdés, miért érkeznek felkészületlenül Földünkre, amikor a cél éppen annak megmentése. Hiszen fogalmuk sincsen sem a társadalmi szokásokról, sem az emberi kommunikáció szabályairól, de még arról sem, milyen öltözékben kell egyáltalán megjelenni, vagy hogyan kell felvenni egy akármilyen ruhadarabot.Az ehhez hasonló élethelyzetek pedig mindenképpen humoros szituációkat teremtenének abban az esetben, ha ezeket a poénokat nem hallottuk volna már több ízben.

Az emberi társadalomban nehézkesen mozgó, ám rendületlenül beilleszkedni próbáló droid figura sztorija zseniális is lehetne éppen, jelen esetben azonban hiába az élethű külső, a makulátlan öltözék, vagy a jólfésült frizura, ha nemcsak hősünk, hanem maga az alkotás is teljesen üres.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top