Megviselte a Karácsony előtti hajsza. Unta és utálta a nagytakarítást, a bevásárlást, a cipekedést. Utálta az ünnepi dekoráció-készítést, a kötelező mézeskalácssütést.   És utálta az ajándékvadászatot, utálta a tömeget, a nagykabát alá bekúszó izzasztó plázazenét. De a legjobban a pirospozsgás zöldnadrágos manót utálta, aki éjjelente a párnájára ült és csak sorolta, sorolta a teendőket, végeláthatatlanul.

Néhány éve más volt. Szinte az elviselhetetlenségig felpörgött ilyentájt minden: az irodában határidős munkák, még év vége előtt feltétlenül lezárandó ügyek, sikeres tárgyalások gyors egymásutánban, közben céges partik, üzleti vacsorák, koktélok és repi ajándékok. És könyvbemutatók! Kiállítás-megnyitók, koncertek, színházi premierek! És mozik és csajos esték! Pezsgett, izzott a december, s mikor beköszöntött az ünnep jól esett megállni, és élvezni a nyugalmat, a békességet és a csendet.

A csendet néhány év múlva gyereksírás, gőgicsélés, hangos kacagás váltotta fel,  az ünnepi asztalnál pedig helyet kapott a Boldogság. Milyen izgalom volt a délutáni alvás alatt karácsonyfát varázsolni a szoba közepére, jégvirágot, hóembert, angyalkát festeni az ablaküvegre! Milyen öröm volt kiválasztani a fényes- zizegő csomagolópapírt, megkötni a piros masnit úgy, hogy az apró kezek is könnyedén elbánjanak vele. Igazi kihívás volt az ünnepi teríték kieszelése, a karácsonyi menü ínycsiklandóvá pépesítése. És a boltok, a játéküzletek felfedezése maga volt a Kánaán! Végig simogatni a plüss állatkákat, elringatni az alvóbabákat, kipróbálni a kisautókat, a zenélő vonatot, a tűzoltóautót és fénykardokat!

Aztán milyen kedvesek voltak a karácsonyi ünnepségek az oviban! Milyen büszkeség volt hallgatni, hogy az ő kisfia mondja leghangosabban a verset, s hogy az ő kislányának cseng legszebben a hangja. Közben megfeledkezett főnöke elégedetlenkedő pillantásáról, az íróasztalán tornyosuló aktákról, anyósa rosszallásáról, a káoszról és a rendetlenségről, ami először csak a gyerekszobát vette birtokba, aztán szép lassan eluralkodott az egész lakáson és az életén is…

Elfáradt. Az utolsó fenyőfácskára is akasztó került, ott feküdt mind szép sorban az asztalon. Úgy aranylottak szégyellős szerényen, hogy az asszony akaratlanul is mosolyogni kezdett. Szép lesz! – suttogta a konyha csendjébe.

Selyempapírba csomagolta és dobozba tette a vásári portékát, benézett a két szuszogóhoz a gyerekszobába, és bebújt a férje mellé. Félálomban még látta, amint a pirospozsgás zöldnadrágos december előhúzza a végtelen listáját, de már csak legyintett rá: Nem baj. Karácsony lesz. Békés, boldog, szeretetteljes Karácsony!