Március nyolcadika, a nemzetközi nőnap. Már rég nem arról szól, amiért a nők 1957-ben tüntetni vonultak az utcára. Egyenlőséget szerettek volna, egyenlő jogokat, szemben azzal, hogy a nők helye otthon van. Ám ez a nap napjainkban nem szól másról, mint a virágvásárlásról. Örülök, hogy a virágkereskedők kisvállalkozások jól keresnek ezen a napon, de az odafigyelés elmarad, néha kaphatunk a szeretett férfitől egy kedves szót, bókot, de sajnos többen vannak azok, akik még ezt se.

Sok nőnek lassan teherré válik a nők napja. Nekik, akik kénytelenek elviselni azt, hogy a munkahelyükön, suliban, otthon a férfiak csak kényszerből adnak virágot – már ha adnak. Esetleg vannak olyan nők, akik kimaradnak. Miért? Ők talán nem nők? Vagy talán a férfiak túl büszkék ahhoz, hogy egyetlen napot a nők napjaként tartsanak számon a világ? Bár ha belegondolunk, valahol igazuk lehet. Ma már senki nem a nők egyenjogúvá válását ünnepli ezen a napon. Akkor mit is? Ünnepeljük a nőket pusztán azért, mert nők? Mert segítenek a háztartásban, mert fantasztikusan főznek, mert jól bánnak a gyerekekkel, mert ügyesek a munkájukban, mert nélkülük a férfiak sehol sem lennének? Ebből a szemszögből nézve igazuk van a férfiaknak. Őket miért nem ünnepeljük, hogy erősek, mert megvédenek minket, mert segítenek a gyereknevelésben, és még sorolhatnánk az előnyös tulajdonságaikat?

Ez a fajta nőnap nem kell a nőknek. Az kell, hogy minden nap érezhessék, hogy ők nők. Nem csak ezen a napon kellene nekik virágot venni, és kedvesnek lenni hozzájuk. Mert ilyenkor olyan érzés foghat el sok lányt és asszonyt, hogy csak ilyenkor számítanak. Mert ezen a napon őket kell ünnepelni – hivatalosan. Nem önszántukból teszik ezt a férfiak, hanem mert kötelező. A kötelezettség pedig inkább egyfajta kényszert jelent: nőnap van, venni kell valamit nekik, a fenébe. Mi nők nem akarjuk kényszeríteni a férfiakat arra, hogy kötelességből tegyenek valamit. Őszinte érzelmekre van szükségünk, nem hivatalos tiszteletre. Tiszteljenek és szeressenek minket azért, amit adunk nekik. És ezt nem csak nőnapon lehet megköszönni. Lehet az egy hétköznapi reggel, vagy egy fárasztó nap után egy kellemes masszázs. Nincs szükségünk nagy ajándékokra, virágokra és megjátszott érzelmekre. Mind őszinteségre vágyunk, és nem csak egy napon. Minden nap nőnap kell, hogy legyen. Minden nap kell a figyelem, a megbecsülés és a tisztelet. És azt hiszem, ezzel együtt minden nap lehet a férfiak napja is, mert minden nap szükség van az ő erejükre, bátorságukra, figyelmükre is. Nélkülük nem vagyunk igazán nők, és nélkülük nincsen igazi nőnap sem.

- Sebők Anna -