Öltözködési ABC - 2.

2009. 03. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tulajdonképpen nem nagy dolgokról van szó, és igazából ez a testalkat nőies. Csöppnyi eltolódás ugyan tényleg van, azonban mindjárt megmutatjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy ezt mások ne vegyék észre!

Arról már előző témákban is tettünk említést, hogy a legrosszabb, ami nagy mellekkel történhet az, ha magasan záródó óriás mintás felsőkbe öltöztetjük őket! A deréktól lefelé bővülő szoknyák viszont remekül állnak – hiszen látványosan mutatják milyen vékony a derék. Ugyanakkor a csípő tájékán szépen lazán omlik alá. Ehhez jó választás a magas sarkú lábbeli – máris hosszabb lábakat mutatunk. Ha csizmát húzol, akkor az legyen feltétlenül rövidebb, mint a szoknya alja – így ismét nyújtottunk egy kicsit a lábakon.

Ilyen típusú alakra soha ne viselj túlságosan minit, ami nagyon térd feletti, vagy épphogy fenék takaró! A csípő még szélesebbnek tűnik, a lábak pedig vaskosnak és kurtának látszanak – ez a legelőnytelenebb viselet – tehát TILOS!

Nagyon ajánlott viszont, az éppen, hogy térdig érő, lágy esésű ruha, színben hozzá illő széles bőr övvel, magas, vagy közepesen magas sarkú cipővel. Olyan formád lesz benne, mint egy római amfora! Rövid pulcsikkal, kardigánokkal, széles övekkel tehát abszolút rövidebb, ám vékony derekat produkálsz. Térdig érő, vagy éppen csak térdet takaró szoknyákkal, ruhákkal, kicsit magasított sarkú topánnal teljesen eltűnik minden aránytalanság.

Szintén nagyon előnyös egy V kivágású, mell alatt megkötős, picit bővülő felső vagy ruha. A közép vagy magas sarok fontos – a teljesen lapos lábbelik még inkább kurta láb látványt nyújtanak.

Nadrágok tekintetében alapszabály, hogy az erősen csípő fazon tilos! Ugyebár a hosszú derekat semmiképpen sem akarjuk tovább hosszítani ezzel. Inkább derékhoz közelítsen a nadrág korca, egészítsük ki széles övvel – mindjárt más külsőt eredményez.

A színekkel nyugodtan barátkozzatok – idén jóformán a szivárvány színeiben pompázhattok! Akár nagyon fehér a bőröd, akár kreolabb – a színes ruhák mindenképpen jól állnak és jókedvre derítenek. Arra ügyeljetek csupán, hogy harmonizáljanak a színek a ruhadarabok között – viseljetek bátran bizsu-kiegészítőket. Ha a fent leírtaknak megfelelően válogatod össze ruháidat – hidd el, senki sem fogja észrevenni azt a kis aránytalanságot, ami miatt eddig nem öltöztél merészen. Sőt! Minden tekintet karcsú derekadra, kellemes dekoltázsodra és formás lábaidra fog szegeződni!

Mégtöbb érdekes cikket olvashattok a divatról és a legújabb trendekről, a www.divat.hu és a www.fashion.hu oldalainkon!

Kapcsolódó anyagok:

$$2941$$

$$2969$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top