Nem arra gondolok, amikor hazafelé eszünkbe jut, hogy vár a szennyes ruha, a hisztis gyerek, a morcos férj, a romjaiban heverő lakás, mert ezek mindennaposak, és valahol el is kerülhetetlenek. Viszont valamelyik nap, úton hazafelé a buszon, valami sokkal rosszabb jutott eszembe, félkómás állapotban, nyolcórányi monitoron csüngés után: „Bárcsak olyan lennék, mint…”
Te jó ég! – kaptam fel a fejem. Miért kell nekünk mindig másra vágynunk, mint amilyenek vagyunk? Miért szeretnénk olyanok lenni, amilyenek nem vagyunk, és ami talán nem is állna jól nekünk?
Persze nem csak mi nők esünk ebbe a hibába. A férfiak is sokszor hiszik, hogy erre, vagy arra a pasira hasonlítva mennyivel jobb lenne az életük. Nos, nincs így.
Bátran állíthatom, hogy az utóbbi 1-2 évben sikerült lassan leszoknom erről az önostorozó, sehová sem vezető „olyan, mint” hozzáállásról. Az eredmény: lassan tényleg kezdem megtalálni magam.
Nem csak elfogadtam, hogy alacsony vagyok - 166 centi -, hanem már tudom, ez egy tökéletes magasság ahhoz, hogy elbújhassak egy pasi karjai között.
Már az sem zavar, hogy túl sok a hajam – sokáig vágytam rá, hogy kevesebb legyen. Így lehetett kísérletezni a fodrászommal, hogy mi lenne a legideálisabb forma nekem – tökéletes indok, hogy az ember minden hónapban eljusson a fodrászához nagyobb bűntudat nélkül – és mára már a tökéletes frizura is megvan, ami nekem mindenképpen tetszik. A bőröm fényérzékeny, épp ezért hófehér. De már nem siratom a „szolibarnaságot”, mert tudom, hogy a világ másik felén sok nő, dollár ezreket költ kencékre a hasonló szín elérésének érdekében. És a súlyom? Nos, van mit leadni, mint minden nőnek. De mert ezzel tisztában vagyok, és teszek is az ügy érdekében, – nem csak a csokis keksz mellett siratom a dögös rucikat, – így már ez sem zavar. Hisz, ha a tükörbe nézek, akkor magamat látom. Látom a múltam – jelenem – jövőm, és bárhogy is fessek ezeken a képeken, mindig én vagyok. Amikor a negyvenpercnyi utazás után leszálltam a buszról, rájöttem: olyan szeretnék lenni, mint Én! Másoktól tanulni, példát venni, de soha többé nem szeretnék olyan lenni, mint valaki más… Én, én szeretnék lenni!
