Őszinte vagy boldog? – Melletted

2008. 05. 11.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Adott egy menyasszony, Kitti (Tompos Kátya) és egy vőlegény, András (Mészáros Béla). Életüket gondosan megalkotott párkapcsolati szabályok szerint élik, nehogy bármiféle hazugság, torzítás kettejük közé álljon. Néhány példa a törvények végtelen sorából:

Az igazság és az őszinteség a legfontosabb egy kapcsolatban. Minden érzést meg lehet, sőt meg kell beszélni. A dolgok kibeszélése a problémamegoldás egyik alapja. A szexualitással kapcsolatos kérdések kibeszélése is kötelező. A kapcsolatban élők minden tettükről is kötelesek beszámolni, a problémák szőnyeg alá söprésének elkerülése végett. Hazudni tilos! Ha valamelyik fél mégis hazudott, és az kiderül, a hazugságot elkövető személy azonnal köteles részletesen beszámolni arról.

Az esküvő előtt egy héttel azonban hirtelen felborul a pár jól megalkotott rendszere, egy – illetve két – félrelépés következében. Kirobban a botrány, melynek nyomán a néző betekintést nyerhet a párkapcsolat elmúlt két évébe, a szereplők lelkivilágába, és voltaképpen saját párkapcsolatai kritikus pontjaiba is. A szituációk természetességéből s a párbeszédek ironikus voltából adódóan könnyen beleképzelhetjük magunkat ebbe a kicsit Woody Allen által ihletett világba, ahol a frigid nő alkotja a szabályokat, és göcsösen ragaszkodik az őszinteséghez, a férfi pedig mindössze boldog szeretne lenni, akár kegyes hazugságok által is. A nő merev, érzelmi téren túlzottan racionális, míg a férfi temperamentumos, ugyanakkor kissé esetlen, érzelmi intelligenciája azonban jócskán felülmúlja Kittiét.

A film összességében kimondottan életszagú, ugyanakkor ironikus formában mutatja be a párkapcsolati válságot, a nemek harcát. A naivába oltott fúriában – aki pontosan tudja, hová kell szúrni –, gyakran magunkra ismerhetünk, s nyilván mindenki életében akadt már egy kedves, érzékeny fiú, aki sokkal inkább vágyott a boldogságra, mint az őszinteségre.

Hogyan válik egy kapcsolat észrevétlenül börtönné? Hogy foszlanak szét a szerelemről alkotott ifjúkori illúzióink? Lehetséges, hogy a sok buktató ellenére mi mégis kitartunk, mert az összes negatívum ellenére még mindig értelmét látjuk?

Érdemes megnézni. Azért mert szórakoztató, és azért is mert valódi:

http://magyar.film.hu/object.2d03a575-720e-468f-b37f-fc928b5a4874.ivy



Szerző

donna.hu



Scroll to Top