Az őszinteség alatt valami által kiváltott érzéseink, véleményünk nyílt vállalását, kimondását értjük. Mivel egy másik ember felé irányul, fontos a tapintat, főleg, ha lelki, érzelmi kérdésekről van szó, fel kell mérnünk, szókimondásunkkal jót teszünk-e. A hallgatás nem feltétlenül jelent elhallgatást, vagy hazugságot. Például, egy nagyon ronda embernek nyilván nem fogjuk odamondani, hogy milyen csúnya, hanem inkább kiemeljük valami jó tulajdonságát. A főnök kérdésére, hogy mit gondolunk róla nem érdemes megmondani, ha legszívesebben elküldenénk melegebb éghajlatra, agyondicsérni azonban hazugság.

Ha azonban mégis megmondjuk a ronda embernek, hogy ő ronda, vagy bántó megjegyzést teszünk valakire, még ha van is igazság a véleménynyilvánításunkban, akkor is csak egyszerűen gonoszak voltunk. Ilyenkor hiába a védekezés, hogy „ami a szívemen, az a számon!”,  tapintatlanul, vagy rosszabb esetben bunkón cselekedtünk!

A tények késleltetése azonban gyakran kifejezetten indokolt, beteg embereket jobb megkímélni a rossz hírektől, mert hátráltatja a gyógyulásukat. Gyakran azért nem mondunk igazat, mert az igazság vállalása kínos. Például kollégánk kérdésére, hallottunk-e olyan híreket miszerint a leépítésnél őt fogják kirúgni, nehéz egyenes választ adni. Később értesül róla mástól azzal az információval együtt, hogy mi tudtuk. Ám hosszú távon általában az igazmondás kifizetődőbb.

Az egyenes jellemhez való első lépés, hogy magunkhoz mindig legyünk őszinték. Önmagunkat megkímélni az igazság következményeitől, annyit tesz, mint saját személyiségfejlődésünket blokkolni. Át lehet esni azonban a ló túlsó oldalára is. Párkapcsolatokra jellemző, hogy egyik, vagy másik fél azt gondolja csak a teljes őszinteség a járható út. Pedig azzal, hogy nem tárulkozunk ki teljesen, nem hazudunk, sőt a fölösleges őszinteség hosszú távon igen terhessé válhat annak a számára, akire minden rázúdul, akár pozitív, akár negatív dologról legyen szó, és mindenképpen a kapcsolat fejlődését gátolja. A teljes birtoklásérzet, „függőség” kialakításával ugyanis elvész a titokzatosság, és az élet szürkévé, megszokottá válik. Ha viszont valami nagyon zavar minket, azt jó mielőbb tisztázni, persze nem a másikat letámadva, hanem finomabb, kedvesebb módszereket bevetve. A probléma elhallgatása itt rossz irányba visz, máshonnan kezdi ki a kapcsolatot.

Ejtsünk még néhány szót a hazugságról. Hazugság az, amikor készakarva átverjük a másikat. Ehhez nem is feltétlenül szükségesek szavak. Elég olyat tenni, amiről, partnerünknek, barátunknak, munkatársunknak, etc. nem beszélhetünk, mert azzal tönkre tennénk a kapcsolatot. Párok között ilyennek számít a megcsalás. Hallgatni kell róla, hogy minden „maradjon a régiben”, de ez a „régi”, már sosem lesz olyan, mint régen volt, mindez csupán a vihar előtti csend.

(Illusztráció: Edouard Manet képei)