„Az Isten szerelmére – sikoltozott anyám -, miért kell neked más gyerekét a nyakadba venni?!” Arról persze megfeledkezett, hogy nem csak a párom hozta magával az előző házasságából született lányát, hanem én is adtam leendő férjemnek nászajándékul egy hatéves kisfiút. Nem volt könnyű összekovácsolni a négytagú bandát, a gyerekek bizalmatlanok voltak egymással és velünk is.  Rengeteg türelem és álmatlan éjszaka van mögöttem, de úgy érzem végre sikerült. A kislányunk már egy egész családba született. Mára elmondhatom, hogy három közös gyereket nevelünk.” – Igazi sikertörténet! Csakhogy nem adják ingyen.

Két ember összecsiszolódása nem megy problémák nélkül akkor sem, ha nincs gyerek, a párunk gyerekének meghódítása pedig igazi kihívás. Bárhogy is ért véget az előző kapcsolat, akármilyen békés volt a válás, a gyerek biztonságérzetét valószínűleg megtépázta. Adjunk elegendő időt neki, hogy elfogadja az új helyzetet, és megbarátkozzon jövendőbelinkkel. Ne várjuk el, hogy szeresse, vagy hogy apának szólítsa, mint ahogy mi se akarjunk a kapott gyerek anyjává válni.

Soha nem léphetünk az édesanya helyébe, a mi kapcsolatunk mindig más lesz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem alakulhat ki egy szeretetteljes kötelék, de soha ne akarjuk pótolni az igazi szülőt. Azt talán nem is kell említeni, hogy a vérszerinti szülő kritizálása, a kapcsolattartás korlátozása a gyerek meghasonlásához vezethet, ami akadályozza őt nemcsak a családba való beilleszkedésben, de pszichikai fejlődésére is kihatással lehet.

A testvérféltékenység a legtöbb családban gondot okoz, a patchwork-családokra ez fokozottan igaz lehet, a mostohatestvérek kapcsolata feszültséggel terhes. Nem állítható, hogy két eltérő korú, habitusú és neveltetésű gyerekből puszipajtás lesz, ha a szülők mindent tökéletesen csinálnak, de a felnőtteken igenis sok múlik. Oda kell figyelni arra, hogy ne legyen kivételezés, de ne is méricskéljük patikamérlegen, hogy melyik gyerek mit és mennyit kap, legyen szó figyelemről vagy anyagi dolgokról. Nem egyformán, hanem személyre szabottan és igazságosan kell a családban élő valamennyi gyerekkel bánni.

Ez azonban csak úgy megy, ha a szülők közösen állapítják meg a szabályokat, és azokat következetesen be is tartják. Ne vállaljunk párunk háta mögött cinkosságot a gyerekkel, ez előbb-utóbb ugyanis visszaüt. A családépítés alapja a jó párkapcsolat, ez adhatja meg azt a biztonságot, nyugalmat, ami a gyerekek egészséges fejlődéséhez szükséges. Fontosak a közös programok, de az is elengedhetetlen, hogy elegendő időt töltsünk saját gyerekünkkel. A közös gyerek újabb színfolt a család életében, amely új problémákat hozhat felszínre, legtöbbször azonban összekovácsolja a családtagokat.

Egy negyvenéves nőtől hallottam nemrég, felnőtt koráig nem is tudatosult benne, hogy neki csak féltestvérei vannak. Remélhetőleg, mindannyian, akik „foltvarrással” foglakozunk, visszahalljuk majd egyszer ugyanezt a gyerekeinktől. Addig is mindenkinek sok örömteli öltést a közös takaróhoz!