Az egyiptomiak sokkal régebben ismerték már a mozgó égitesteket, mint a görögök. Többféleképpen csoportosították a bolygó elnevezéseket. Az általános megnevezés „Utazó Istenek”-et jelentett. A három leglassabban keringő bolygót külön csoportba foglalták, és Hórusz-nak szentelték. A legfigyelemreméltóbb elnevezést a Mars kapta. Például: Vénusz volt a reggel istene, Ozirisz bibice, Mars volt a Vörös Hórusz, a két horizont Hórusza, Jupiter volt Hórusz, az éggömb kalauza, Szaturnusz volt Hórusz, a legfelsőbb teremtő. A Bibic, a görögök Főnix madara, jelképe volt a Sirius hajnali felkelése periódusának. Asszíria vallása hasonló volt Egyiptoméhoz. Míg azonban az egyiptomiak majdnem mindent a Napba foglaltak össze, addig a csillagászatban kétségen kívül jártasabb khaldeo-assziriaiak figyelmét a csillagrendszerek összessége, különösen pedig a bolygók jellemző sajátságai kötötték le. Náluk az égi testek mindenek előtt, az istenek külső nyilvánulásai, nevezetesen pedig az abszolút lény anyagában kiáramlott isten-személyeknek látható jelenségei voltak. Nehéz volna tehát a khaldeai bolygókat theológiai megszemélyesítésüktől és isteni látszatuktól különválasztani. Merkúr, vagyis Nebo a legfelsőbb értelmet fejezte ki, és tiarával és királyi mezzel ábrázolták. Ábrázolataiban gyakran előfordul, hogy vállaihoz négy roppant nagy szárny van kapcsolva, melyek gyors mozgását jelképezik. VÉNUSZ-t ISTAR-nak nevezték. Benne sokkal több istenséget láttak, így Anat-ot, különösen pedig BILI-t, a természet nagy istennőjét. Vénusz volt a legfensőbb megszemélyesítése a női elemnek, anyja valamennyi istennek és minden lénynek. A Marsnak Nergal volt a neve, és máris a hadak istenének tekintették. Leírásaiban a nagy hős, a csaták ura és szintén a vadászat istene jelzőkre találunk, mely utóbbi jelzőt azért kapta, mert előre-hátra mozdulónak látszott. A Marsról alig maradt fent rajz, de amit megtaláltak, azon a kevés képen, pallossal a kezében és kakas-lábakkal rajzolták. A Jupiter-t, Merodach-nak nevezeték. Görögországban ugyancsak az istenek királya volt, és álló helyzetű és kivont karddal járó ember vonásaival ábrázolták. Több elnevezése is volt Jupiternek annak idején: az öreg isten, a legfelsőbb bíró, a csillagállítás (horoszkóp készítés) mestere. Ez utóbbi elnevezés azt a fontos szerepet jelezte, melyet az ember sorsában játszott. A Szaturnusz, vagy másnéven Adar, vagy más feljegyzések szerint Ninip bizonyára nem az utolsó volt a bolygó személyiségek között. A következő neveket kapta abban a korban: a hatalmas, az erő ura, az ellenség megsemmisítője, az állatkör fia, - mely utóbbi jelző bizonyára arra a körülményre vonatkozik, hogy a Szaturnusz volt abban az időben még a legtávolabbi a bolygók között, és úgy gondolták, hogy a Szaturnusz után már csak az éggömb következik, a görög Szaturnusz is fia volt Uranosznak az ég atyjának. Valójában azonban Szaturnusz, az assziriai Herkules volt. Állva ábrázolták. A Louvre-ban az összes óriások egyike úgy ábrázolja, amint hóna alatt összeroppant egy oroszlánt, mely egészen kicsinynek tűnik fel az isten-szobor méretei mellett. A hinduk is önállóan fedezték fel a bolygókat, és valószínű, hogy felfedezésük csak ie. IX. század után ért véget. A bolygók neveiből, és jelzőik eredetiségéből arra következtethetünk, hogy a bolygók mindegyikét önállóan ismerték fel. A Merkúrt a budh=tudni ige után Budhának nevezték. A szerdai napnak a budha vara nevet adták, és ezt a Napot Merkúrnak szentelték. A Vénusz a hinduknál hímnemű volt, úgy hívták Szukra, a ragyogó, és Dailya-guru, a daityák vagyis a titánok fejedelme neveket viselte. A Mars volt Lohitanga, a vörös test, és és Angaraka vagyis az izzó szén. A Jupiter-nek Brihaspati vagyis a fejlődés ura volt a neve. A Szaturnusz a Szanaszcsara, vagyis a lassan járó, volt, mely képes kifejezés a hetedik szférában a térden csúszó görög Szaturnuszra emlékeztet. A Vénusznak tulajdonított ragyogás, a Marsra ruházott vörösség, és a Szaturnuszra rótt lassúság nagyon is tanúsítják, hogy ezeket az égitesteket tényleg megfigyelték. A bolygókat Graha = aki megmarad, gyűjtőnévvel jelölték, ami már a tulajdonképpeni csillagászattól az asztrológiára való átmenetet jelzi. Kínában, ahol a vallásos irányzat sohasem jutott határozott kifejezésre, a bolygókat nem személyesítették meg. Ez a mintegy negatív jellemvonás azt bizonyítja, hogy a régente Sárga folyó, vagyis a Hoang-ho völgyébe telepedett bevándorlók szintén önállóan fedezték fel a bolygókat, melyeket azután a kínaiak az ő öt elemükkel egyeztettek össze. A Merkúrt – a vízzel, A Vénuszt – a fémmel, A Marsot – a tűzzel, A Jupitert – a fával, A Szaturnuszt – a földdel, ami nagyon sajátos felfogást árul el. Csak a Vénusznak adtak külön nevet: Tai-pe, a nagyon fehér, talán azért, mert először fedezték fel, és mert eleinte egymagában állt. Nem találjuk nyomát annak, hogy az említett bolygókat a birodalom őskorában megfigyelték volna. Azonban ie. V. században Czocsuen, már több helyen és olyanformán szól ezen égi testekről, hogy az embernek azt kell gondolnia, hogy azokat akkoriban már jól ismerték, anélkül azonban, hogy járásuk sajátosságait meghatározták volna, mert ebben a korban a kínaiak még nem tudták sem a bolygók álló helyzeteit, sem retrográd (visszafelé haladni látszó) mozgásukat megfigyelni, és feljegyezni. A bolygókat illető legrégibb megfigyelések közül a Marsot figyelték meg és jegyezték fel a Skorpió jegyében, ezt a megfigyelést már ie. VI. század elején feljegyezték. Az úgynevezett Újvilágban még a legfejlettebb népeknek, mint az inkáknak és az aztékoknak a figyelme sem terjedt túl a Vénuszon. Azonban Keleten két néptörzsre is akadhatunk, melyek más bolygókat is ismertek, anélkül, hogy a nagybolygók mindegyikét felfedezték volna. Az indiai félszigetről származó dravida törzsek figyelemmel kísérték a Vénuszt, Marsot, és Jupitert, de nem ismerték a Szaturnuszt és a Merkúrt. A tahiti-beli bennszülöttek megbarátkoztak a Vénusszal, melyet a Nap két oldalán való megjelenésében azonosnak ismertek fel, és amelyet reggel Hovo-poe-po-nak, este pedig Tu-rüa-nak neveztek el. A Mars bolygók a Fetea-üra, vagyis a vörös csillag névvel ruházták fel. A törzs legműveltebbjei ismerték még a Jupitert és a Szaturnuszt, melyeknek neve és égi jelensége azonban nem szivárgott a nép közé. Ami a Merkúrt illeti, erről mit sem tudtak. Mindent összevetve, a felismerés sorrendje az alábbi: Először a Vénuszt ismerték fel, ezután a Marsot, majd a Jupiter, és a Szatunuszt, és legutoljára a Merkúrt.