A fenti mondatokat Jerilyn Ross, a Szorongásos Betegségek Amerikai Társaságának elnöke mondta egy konferencián, így akarván szemléltetni mi is az a szociális fóbia. Mert bármennyire gyakori is ez a betegség, és bármennyire is könnyűnek tűnik megérteni, a valóságban kevés ember megy el (rossz) szó nélkül, ha egy ilyen betegségben szenvedő embert lát – pláne, ha az illető rálel természetes gyógymódjára. Nézzünk egy konkrét esetet, és mindjárt világossá válik, miről is van szó!
Erzsike egyszerű kislány volt, nem csúnya, de nem is szép, nem igazán okos, de azért buta sem. Nem volt vele baj, sem az iskolában sem odahaza eleinte. „Magának való”, mondták a tanárai és a szülei, hiszen nem voltak barátai. Játszott egyedül a szobájában, az iskolában gyorsan leült a helyére, a szünetekben meghúzódott egy sarokban. Iskolai eredményei azonban egyre rosszabbak lettek. Bár a tanárok állították, hogy nem buta ez a kislány, mégis minden felelése szégyenletesen rossz volt, így a felső tagozatban már csak bukdácsolt egyesekkel, kettesekkel. Az osztály persze örömmel várta mindig ezeket a feleléseket: jókat lehetett röhögni a vörösödő arcú, makogó kislányon. Kamaszkorba lépve még rosszabb lett a helyzet, mindenki a fiúkról beszélt, csak neki nem volt barátja. Nem is lesz – vihogtak osztálytársnői.
Valahogy csak rendeződött a helyzet, hiszen érettségi után munkába állt, és egy kedves kőműves emberrel összeházasodott, két gyermekük is született. Úgy tűnt, minden rendben: Erzsike egyszerűen szerényebb és félénkebb az átlagnál. Ám a házasság hamarosan romokban hevert, ugyanis kiderült, hogy Erzsi zugivó. A titkos ivászat aztán átcsapott állandó részegségbe és jól látható alkoholizmusba.
Pszichiáter előkerült, és így derült fény arra, amiről senki nem tudott: Erzsi beteg. Szociális fóbiában szenved. Ez a fóbia tulajdonképpen azt jelenti, hogy a beteg túlzottan fél az emberektől, mindenféle nyilvános szerepléstől, retteg attól, hogy megszégyenítik, kínos helyzetbe hozzák, vagy megalázzák. Az idegen helyzetek és idegenek rémülettel töltik el, s bár tudja, hogy félelme túlzott, mégis akár egy komoly pánikrohamot is kiválthat a szorongás. Ám a beteg nem csupán attól fél, hogy a nyilvánosság középpontjába kerülhet, hanem a nyilvános étkezés, vagy akár vécéhasználat is rettegéssel töltheti el. Ha mégis ilyen helyzetekbe kényszerül, akkor teste azonnal reagál: remeg, verejtékezik, elpirul, szíve hevesen kalapál. A betegség az egyén egész életére kihat, hiszen gátolja a tanulásban, munkavégezésben, párkapcsolatok kialakításában, sőt, akár az öngyilkosság felé is sodorhatja az illetőt. Tehát nem egyszerű „félénkségről” van szó, hiszen a beteg tartósan munkaképtelenné válhat!
Svájcban és Amerikában az emberek 15 %-a szenved ebben a kórban időnként – ugyanis jellemző, hogy a szorongás mértéke változik, néha erősebb, néha gyengébb. Hazánkban nem készítettek kimutatásokat, ám ha az adatok hasonlóak, akkor idehaza körülbelül 300 ezer szociális fóbiás betegről beszélhetünk!
Hogy pontosan mi okozza, az még nem tisztázott – feltehetően az agyi ingerületátvivő anyagok a felelősök –, ám megfigyelték, hogy ha családon belül előfordult, akkor nagy az esélye, hogy ismét előjön. Általában ugyan csak 10 és 20 éves korban jelentkezik, ám már 18 hónapos gyermekek esetében is megfigyelhető a visszahúzódás, a félénkség – s az ilyen gyerekek hajlamosabbak szociálisan szorongóvá válni, vagy más pszichés betegségekre.
Ha belegondolunk, hogy mit él át egy ilyen beteg gyermekkorától kezdve nap, mint nap – ahogy azt az idézetben olvashatjuk –, könnyen érthetővé válik, miért is nyúl a pohár után. Az alkohol oldja a gátlásokat, csökkenti a feszültséget, bátorságot önt a szívekbe. Viszont folyamatosan adagolni kell, ráadásul egyre nagyobb dózisokban, hogy elérje a beteg a kívánt hatást. Nem csoda, hogy a szociális fóbiások negyede alkoholista lesz – mint a példánkban Erzsi.
Az alkohol kézenfekvő gyógymód, ám tudjuk, hogy inkább árt, mint használ. Azért vannak ennél eredményesebb módszerek is. Megfelelő gyógyszeres terápia – szorongáscsökkentő tabletták – és magatartásterápia együttes alkalmazásával a betegek körülbelül háromnegyede gyógyítható – vagy legalábbis olyan mértékben enyhíthető a szorongás, hogy már nem zavarja az életvezetést.
Kicsit gondoljunk ezentúl másképp a félénk emberekre, a visszahúzódó gyermekekre! Ne tudjuk le egy kézlegyintéssel őket, vegyük észre, hogy félénkségük egy betegség tünete is lehet. Amire mindenekfelett vágynak, az a biztonságérzet, és ezt mi is meg tudjuk adni nekik. Az odafigyelés, megértés, kedveskedés csodát tehet!
Kapcsolódó anyagok:
$$4068$$
