Rizottó fasírt

2009. 09. 17.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók: ■ 50 dkg csirkemáj (szív nélkül) ■ 40 dkg rizs ■ 25 dkg zöldborsó ■ 1 fej vöröshagyma ■ 2 gerezd fokhagyma ■ 1 ek. pirospaprika (őrölt) ■ bors ■ só ■ olaj ■ 1db tojás Panírozáshoz: ■ 2 db tojás ■ liszt ■ zsemlemorzsa Sütéshez: ■ olaj.

1. A rizst addig mossuk egy szitában, amíg az alatta lévő víz egészen átlátszó, tiszta nem marad, majd 20 percig áztatjuk. 2. Közben a csirkemájat egy pillanatra annyi forrásban lévő vízbe tesszük, amennyi ellepi, és fehéredésig főzzük. Ezután lecsöpögtetjük, és egészen apró, borsónyi kockákra vágjuk. 3. A felhevített olajon üvegesre pirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd az apróra vágott fokhagymát, végül a rizst, majd felöntjük a májas lével, valamint annyi vízzel, hogy a rizs térfogatának megfelelően az összes folyadék mintegy kétszerese legyen. 4. Belekeverjük a zöldborsót, valamint beletesszük a csirkemájkockákat. Felforraljuk, borssal, sóval ízesítjük, végül lefedve, nagyon kis lángon addig pároljuk, amíg az összes levét elfövi. 5. A kész rizottónkat óvatosan összeforgatjuk egy tojással és a pirospaprikával. Ha túlságosan lágy, zsemlemorzsát szórhatunk rá. 6. Majd gombócokat formálunk belőle, ellapítjuk, és a hagyományos módon kirántjuk (liszt, tojás, zsemlemorzsa) és kisütjük. Csak éppen megpirítjuk, mert sülnie már nem kell. Elkészítés időtartama: 40 perc

  Köszönjük szépen Romhányiné Budai Brigittának, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.


Szerző

donna.hu



Scroll to Top