Rómában nem nagy gond az sem, ha eltéved az ember, például rossz irányba száll fel a buszra, mert olyankor is számtalan látnivalóban lehet része, maximum nem egészen azokban, amiket előre eltervezett. Bár az olaszok legtöbbje keveset vagy alig beszél angolul, mégis szívesen segítenek az eltévedt turistának, már ha nem egy másik turistát nézünk helyinek, ami ebben a városban gyakran előfordul, olyankor ugyanis inkább vak vezet világtalant helyzet alakulhat ki.

 A számtalan hangya a Szent Péter bazilika lábánál mind turista... - Fotó: SAci    Nem csak hús-vér őrök vigyázzák a Vatikánt - Fotó: SAci

Ha végül mégis eligazodunk a térképen, akkor érdemes egy egész napot szentelni Vatikán városnak és az ottani látnivalóknak is, mely Rómán belüli államként 1920 óta létezik, míg az azt megelőző évezredben Rómának nem csak vallási, de politikai és közigazgatási központja is volt. Ahogy a Colosseumnál, úgy a Szent Péter bazilikánál és múzeumoknál is óriási a várakozási idő. Azonban érdemes odafigyelni, mert ha véletlen rossz sorba állunk be, akkor bizony feleslegesen töltünk ott értékes félórákat.

 

A Szent Péter belülről inkább múzeumra hasonlít a rengeteg látogatóval -

Fotó: SAci

A Szent Péter bazilika nem csak számtalan egykori pápa és szent nyughelye, de jó néhány csodás szépművészeti emlékmű és magának Szent Péter sírjának is a lelőhelye. Bár a bazilika már csak a mérete révén is zavarbaejtő, mégis inkább egy hatalmas gazdagon díszített sétálóutcára hasonlít a rengeteg, folyton cserélődő turista sokaságának köszönhetően. Talán nem is csoda, hogy a rómaiak és az egyház ehhez is alkalmazkodtak. Az oldalhajókban, mint egy furcsa, néhányak számára szinte újdonságszámba menő módon, leginkább színházi előadáshoz hasonlóan misék is megtekinthetők. Persze fotózni udvariatlanság, amire a bent vigyázó rendőrök fel is hívják a figyelmet, de azért több turista ennek a “performansznak” a megörökítésével is megpróbálkozik.

 A kupola falán mesés mozaikok köszöntik a látogatót - Fotó: SAci

Ám odakint a svájci gárdistákkal már jobb nem barátkozni. Messziről lehet fotózni őket, de túl közel nem engednek magukhoz senkit. Egy férfi, aki mindenáron szeretett volna akkor egy közös képet az egyik gárdistával, majdhogynem pórul járt a Vatikán árnyékában. A svájci gárdisták, akiket körültekintően válogatnak ki erre a pozícióra, bizony hiába viselnek buggyos nadrágot és középkori sisakot, nem játékkatonák. Ők az egyház testőrei.

Ha sikerült megmászni a szűk lépcsőket, akkor a fáradt mászót ez a látvány

fogadja majd - Fotó: SAci

Ha végül úgy érezzük, hogy a Pietà, a szentek szigorú képei és Szent Péter csodatevő szobrának megérintése után eleget láttunk bent, akkor elindulhatunk akár felfelé is. Ugyanis a bátor és megfelelő kondícióban lévő turisták felmehetnek a bazilika kupolájába, illetve onnan tovább egészen a legmagasabb pontjáig is, ahonnan szinte Róma egésze a lábunk elé terül.

 A svájci gárdisták csak távolról ilyen békések - Fotó: SAci

A kupolától a tetőteraszig vagy lifttel, vagy gyalog mehetünk. Ott azok, akik nem bírják a szűk lépcsőfordulókat, vagy meredek mászást, meg is pihenhetnek egy kávéra, hisz a kilátás már itt is gyönyörű és vásárolni is lehet bőven kegytárgyakat vagy frissítőket. A merészebbek pedig elindulhatnak az egekbe.

 Úton a Sixtus-kápolna felé - Fotó: SAci

Ahogy minél feljebb értünk, úgy lett egyre szűkösebb a lépcsők sora. Először széles vaslépcsők, majd alagútszerű szűk folyosók, amik oldalra dőltek (a kupola körül), végül egy emberes szűk grádicsok vezettek felfelé. Az utolsó szakasz előtt már csak egy kötél lógott lefelé. Én akkor azt hittem, nem látva a lépcsőt, hogy kötélen kell felmászni, ami ott vicces eredményt hozott volna. Ugyanis itt már visszafordulni nem lehet – helyszűke miatt –, de aki nem tud kötelet mászni, annak csak a mögötte jövők segítő keze marad(na), ha nem lennének lépcsők. Mert, amit először nem vettem észre, az az volt, hogy a kötél csupán a már el nem férő korlátot helyettesítette. Ám a szűk kőfolyósóból kibújva a felszínre, páratlan látvány és szélvihar köszöntött minket. Bár a Szent Péter bazilika tornya nem vitt minket közelebb a mennyországhoz, de mégis emlékezetessé tette a napot, ahogy felülről szemléltük a hangyabolyként mozgó lentieket és a messze terülő várost.

 Az ablakok, festmnyek, padló, falak... mind tartogattak látnivalót - Fotó: SAci

Mivel Róma történelmi látványosságokban jócskán bővelkedik, ezért érdemes már jó előre megtervezni, hogy mi is az, amit látni szeretnénk és melyik napon, melyik órában. Ugyanis, ha szűkre szabott az időnk és csak néhány napot töltünk a városban, akkor nem biztos, hogy lesz lehetőségünk bepótolni a kihagyott élményeket. Mi például majdnem így maradtunk le a Vatikáni múzeumról és a Sixtus-kápolnáról.

Nem is volt kérdéses, hogy római látogatásunk során a Sixtus-kápolna és a Vatikáni múzeum egy kihagyhatatlan pont lesz. Ám a hetek óta tervezett program majdnem füstbe ment egy kis közjáték miatt. Szerencsénk volt mégis, mert még éppen időben érkeztünk meg a múzeumhoz két órával a zárás előtt. Ha akár 5 percet késünk, már nem mehettünk volna be. Talán furcsa, hogy két órával zárás előtt már becsukják a pénztárakat, de valójában ennek az az egyszerű magyarázata, hogy annyira hatalmas a múzeum, mely inkább egy múzeumgyűjtő, különböző útvonalakkal, a Louvre-hoz hasonlóan, hogy 1-1 útvonal bejárásához minimum két órára van szükség. A kápolna és az odáig vezető út, mely számtalan lakószobán, termen és gazdagon díszített épületrészen keresztül vezetett, leírhatatlanul gyönyörű, de pont a részletgazdagság okán 2 óra éppen csak arra elég, hogy az érzékeink túltöltődjenek a látványtól, és csupán néhány festett üvegablak, freskó és pár érdekes tárgy, vagy végeláthatatlan, sötétbe vesző folyósó emlékképe maradjon meg.

 Úton az Angyalvár fel - Fotó: SAci  Az eredeti Mihály arkangyal - Fotó: SAci

Mi az utolsó napunkat lazára terveztük az előző két nap szoros menetrendje után. Kipróbáltuk a metrót, amiből összesen két rövid vonal van egész Rómában – mert bárhol ásnak, mindig romokba botlanak –, amivel elmentünk a tengerpartig, majd visszatérve a belvárosba meglátogattuk a Pantheont, ami az ókori Róma és az azt követő kereszténység összeházasodásának legrégebbi emlékpontja. Természetesen dobtunk egy-egy érmét a Trevi -kútba is, hogy visszatérhessünk még egyszer Rómába, és kóstoltuk a híres olasz fagyit is, amiből egy gombóc is elég egy étkezésre. Végül a naplemente az Angyalvárban ért minket, ahová egykor római császárok temetkeztek, majd a 13. századtól a pápák menedékhelye volt, de fogva tartott kevésbé önkéntesen benne tartózkodókat is, mint például Giordano Brunót. Nevét azonban onnan kapta, hogy a 6. század végén az akkori pápa a vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt, amit az akkor dúló pestis befejeződésének jeleként értelmezett.

A Trevi-kút, mely előtt több volt az ember, mint az érmék száma a kútban -

Fotó: SAci

   Az Angyalvár a Ponte S. Angelóról - Fotó: SAci

Mi csupán 3 napot töltöttünk Rómában, de bőven lett volna látnivaló akár 3 hétre is. Így, aki csak néhány napot tud Rómában tölteni, az készüljön fel a rengeteg turistára és arra, hogy sok helyen csak felületes szemlélőként suhanhat végig. Mert ha nem teszi, lehet, hogy a végén úgy érzi majd, nem azt kapta, amire befizetett és a kirándulása nem is olyan volt, mint azt valamelyik utazási csatornán látta. Pedig Rómából bűn rosszkedvűen távozni...

A séta 1. részét ITT olvashatjátok.

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!