Bekukkantva a Fradi tornatermébe elveszett a tekintetem. Óriási szivacsgödrök, felemáskorlátok és éppen szaltókat ugró fiatalok. Kisfiúk, kislányok, nagyobb fiúk, nagyobb lányok - mind egy helyen edzenek. Mint kiderült, az egy teremben történő edzések kölcsönhatásban vannak, mivel a gyerekek inspirálják egymást. A kislányok csodálkozó tekintettel néznek a nagyobb fiúkra tökéletes mozdulataik miatt, a nagyobb, tinédzserkorú lányok pedig néha elpirulnak egy-egy kevésbé koncentráló pillanatban. De ez ritka. Mindenki a lehető legkomolyabban veszi a tornát. Bathó Márta a Női Szakosztály vezetője épp a terem túlsó felében edzi a 8-9 éveseket. Talajgyakorlat, majd gerenda. Ez a kicsik délutáni edzésprogramja. Közben figyelme megoszlik a nagyobb lányok teljesítményre is, hiszen az óvodásokon kívül minden kislányt ő edz. Sajnos a Fradi Női Tornaszakosztályának ő az egyedüli főállású, szerződéssel rendelkező edzője. Van három tanfolyami edző – az ő kisegítői, akik főiskoláskorúak, s van egy edzői képesítésű segédedző, Márta régi csapattársa, akivel együtt versenyeztek és nyertek rengeteg díjat.

Jogos a kérdés, hogy miért ilyen kevés az edző? A legfőbb magyarázat az állami támogatás hiánya, valamint a reklámhordozó-erő. Sok évvel ezelőtt megszűnt az állam torna iránti „érdeklődése”, így a klubok saját erejükből próbálják fenntartani magukat. Több nagyon jó vidéki klub megszűnt, Budán pedig már egyetlen Torna Klub sem létezik – utolsóként a Vasas szűnt meg. A másik indok a reklámozási lehetőség. A magyar torna helyzete és fontossága eltörpül, mivel tornaversenyekről manapság már nem készítenek közvetítéseket, így nem tudják a szponzorokat érdemleges helyen feltűntetni. – Edzői pályám kezdetén 5-6 tréner is volt, mivel akkor még támogatta az állam az ifjúsági sportot. Ez nem csak az edzők létszámán látszott meg, régebben sokkal többen tornáztak, és a magyar torna is sokkal eredményesebb volt. 1990-től már férfi kollégám is volt, de most úgy tűnik, pályám kezdetén és végén egyedül viszem a Fradi Női Torna Szakosztályát. Csodálatos lenne, ha minél több oktatónk lenne, mivel az edzősködést – és ez főleg a tornára igaz – nem lehet könyvből megtanulni. Anno a Női Torna Szakosztály alapítója, Vígh László a TF-től kért edzőjelölteket, s a tanszékvezető ajánlott embereket, többek között engem. Ma már a főiskolák annyi akadályt gördítenek a leendő edzők elé, hogy a hallgatók el sem tudják kezdeni a tényleges gyakorlati oktatást. Mert mondjuk túl sok órájuk van a hallgatóknak és nem érnének ide az edzés kezdetére, vagy nem ismerik el gyakorlatként a mi oktatásunkat. Az, hogy valakiből edző váljon, sajnos rajtunk is múlik, mivel nem tudunk teljes fizetést garantálni az edzőjelölteknek. Manapság nagyon kevés gyerek kezd tornázni, mivel magának a sportnak már nincs akkora vonzereje, mint régen. Pedig temérdek képességet fejleszt, amit nem csupán a tornában lehet hasznosítani. – Régen nyerőnek számított, ha valaki a Fradiban edzett, és hogy egyáltalán sportolhat. Ma már nem nyújt elegendő késztetést a fiataloknak a sport szeretete. Ez is ugyanúgy, mint a torna helyzete, nagyon sok dologból tevődik össze. A szülő részéről is fontos a mozgás iránti rokonszenv, különben nem hozza el a kislányát, kisfiát edzésre. A tornát már 4-5 évesen el kell kezdeni, és ugyebár akkor még a szülők kísérik a piciket. Sok anyuka és apuka azért nem tudja elhozni a tehetséges kisgyermekét, mert nincs energiája vagy ideje. Ez is egy lehetséges ok. Rengeteg munkát igényel, de rendkívül kifizetődő az általa tanult testi- és mentális képességek elsajátítása! Kezdettől fogva magas fokú koncentráltságot követel. Megtanítjuk a gyereknek, hogyan uralja a testét, ezzel nem csak a mozgásait lesz képes kontrollálni, hanem az egész lényét is. A torna által megtanulja végigkísérni a szervezetében történő folyamatokat, megtanul koncentrálni, figyelni, fegyelmezett, kitartó és bátor személyiség válik belőle. A mi feladatunk, hogy a lomhább gyerekekből mozgékonyt-, a hiperaktív gyerekből pedig fegyelmezett csemetét neveljünk. Én úgy gondolom, hogy ez egy szép feladat, mindamellett, hogy a gyerekekkel való foglalkozásban rengeteg öröm van. Nekem is nagyon sok örömöm volt, hiszen jó érzés egy csetlő-botló óvodásból gyönyörű testű bajnokot nevelni. Természetesen nem mindenkiből lesz tornász, kikerült már a kezem alól válogatott kézilabdás, válogatott atléta, de fitnessz- és aerobic bajnok is. A torna tehát minden mozgás alapja és rendívül sokoldalúan fejleszt. A torna iránti elhivatottság cseppet sem halványult a mesteredző életében. Ma is ugyanolyan rendületlen és ugyanaz a hév viszi előre, mint régen. Élményeinek, legszebb pillanatainak mesélése közben látja valójában az ember az igazi sportolót és pedagógust. – Az eredményeknek természetesen mindenki örül, de meg kell mondjam, a mindennapi örömök sokkal fontosabbak a díjaknál. Hogyha egy gyereknek boldogságot tudok okozni azzal, hogy az addig számára félelmetes tornaelemet legyőzi, az nekem is hihetetlen érzés. Pályám elején nagyon sokat fejlődtem azáltal, hogy huszonvalahány évesen edzhettem 16-17 éves lányokat, akiket azelőtt nem én neveltem – mivel átigazoltak hozzám, de 3-4 évig velem dolgoztak és igazán jók voltak. Ez idő alatt tanultam meg, hogy az edző-tanítvány közti partnerkapcsolat mindennél fontosabb! Ha ez pozitív, akkor egy rendkívül feltöltő dolog, amiből mindkét fél profitál. Ha nem, akkor sosem lesz benne eredmény. Rengeteget utaztunk az akkori csapattal – ma már sajnos ez is egy zárt kapu –, és a sok közös élmény barátokká kovácsolt minket. A közös munka eredménye pedig csak hab volt a tortán. Ez egy igazán felhőtlen időszak volt az életemben. Ha pedig egy mondatban kéne megfogalmazni, hogy a torna melyik része tölt el a legnagyobb boldogsággal, azt mondom: a pedagógiai oldala a legfontosabb és a legjobb. Soha nem a gyerekkel van a baj. Sajnos az elhivatottság nem elegendő ahhoz, hogy újra üstökösként ragyogjon a torna csillaga. A Fradi Női Torna Szakosztály ma is szponzort keres. De míg nincs aki finanszírozza a klub működését, addig sem segédedzőket, sem tánctanárokat és semmilyen más „mellékszereplőt” nem lehet alkalmazni. Akkor mi lehetne a megoldás? – Próbálunk minél több gyereket beszervezni, ezért folyamatosan - július és augusztus kivételével - ovis torna tanfolyamokat indítunk. Versenyeket is szervezünk a piciknek, ez a Zsebibaba Ftc Kupa, amit legközelebb május 24-én tartunk meg. Természetesen kapnak ajándékot a résztvevők és díjak is vannak. Nyári tábort is szervezünk, heti turnusokban hat héten keresztül. Naponta két edzést tartunk – a gyerekek szintjének megfelelően –, rengeteg játékkal fűszerezve. Ez nem csak a gyerkőcöknek nyújt fejlődési lehetőséget, hanem a szülőknek is nagy könnyebbség, hogy nincs felügyelet nélkül, otthon a kisgyerek. A létszám növelés érdekében toborzókat tartottunk az iskolákban, óvodákban, és találtunk is jó néhány ügyes kisgyereket, de valamiért egyik szülő sem vette a fáradtságot, hogy lehozza az edzésekre csemetéiket. Sajnos úgy vesszük észre, hogy évközben egyáltalán nem jönnek tornára, csak szeptemberben, iskolakezdéskor vagy nyáron, nyári szünet alatt. Vajon a férfi torna jobban megbecsült-e, jobban figyelnek-e rá? Általában a férfi focit, kosárlabdát jobban kedvelik a nézők. Talán más helyzetben van a Fradi Férfi Torna Szakosztálya is. – Mindössze annyi a különbség, hogy perpillanat 1-2 edzővel több dolgozik a Férfi Torna Szakosztályban, mivel sikerült szponzort találniuk. Jó partnerkapcsolatban létezünk egymás mellett. A férfi torna mindig támogatottabb volt, nem csak a klubban, hanem Magyarországon is, mindamellett, hogy egy férfi tornász kinevelés időigényesebb, mint egy nőé. Nők esetében az eredmények hamarabb jönnek, ez életkori sajátosság, valamint belső érettség kérdése. Egy 9 éves kisfiú negyedannyit tud, mint egy ugyanannyi idős kislány. A kislányoknak viszont meg kell küzdeniük a kamaszkorral, hiszen ők hirtelen megnőnek, és teljesen átalakul a testük. Ekkor nekik újra meg kell tanulniuk a régi elemeket. Ezért igényel rengeteg munkát a torna. De ez így van rendjén. A magyar torna tehát nincs a legjobb helyzetben, nagyon kevesen támogatják. Talán a köztudatban már el is felejtették a régi szép időket, mikor olimpiai-, világbajnoki- és európabajnoki első helyezettekért izgultunk. A Fradiban ma is vannak kiváló tinédzserkorú tehetségek, például Tóth Renáta, a legjobb magyar utánpótláskorú tornász. Huszonkilencszeres országos bajnok, tavaly pedig a Junior EB-n VI. helyezést ért el – 14 éve nem volt helyezett tornásznő. Vagy Máté Ildikó, aki a legutóbbi versenyen megverte Renátát. Ő ugyan kevesebb bajnoki címmel rendelkezik, de Bathó Márta szerint legalább olyan jó, mint csapattársa. Ha csak egy kicsivel is több figyelmet szentelnénk e gyönyörű sportágnak, a két várományosért is izgulhatnánk - ki tudja -, talán az olimpián is.

Kapcsolódó anyagok:

$$3578$$