Sminkiskola 23. – A kortalan smink

2009. 01. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ezen arcfestés elkészítéséhez szükségünk lesz barna szemöldökceruzára, korrektorra, áttetsző arcpúderre, fekete szemceruzára, hűvös árnyalatú, barna színű, krémes állagú szemhéjfestékre, kis szemhéjecsetre a felvitelhez, szempilla-göndörítőre, fekete és színtelen szempillaspirálra, bőrszínű ajakkontúr-ceruzára és lágy, rózsás árnyalatú, folyékony pirosítóra.

Első lépésként töltsük ki a szemöldök hiányosságait ceruzával, hogy finoman keretezzék az arcot. Azonban figyeljünk arra, hogy ne legyen erőteljes a hatás. Ezután színtelen szempillaspirállal rögzítsük a szálakat. Következő lépésként tegyünk egy kevés korrektort oda, ahová szükséges – alapozót csak akkor használjunk, ha nagyon muszáj. Most pedig vigyük fel az áttetsző púdert az egész arcra.
A szemeket nem kell nagyon drámaivá tennünk. Ezt úgy érhetjük el, hogy fekete szemceruzával kihúzzuk a szemhéj felső peremét, majd pislogjunk erősen – ettől a szemhéj alsó peremére is halványan átragad a festék. A tökéletes hatás elérése érdekében kis szemhéjecsettel alul és felül is óvatosan maszatoljuk el a festéket. Csak ezután vigyük fel a barna, krémes szemhéjfestéket az egész szemhéjra és a szem alá, a széleknél pedig mossuk el az átmenetet. Most göndörítsük be, majd fekete spirállal fessük ki szempilláinkat alul és felül egyaránt.
A mandulaszemek természetes szépségét úgy hangsúlyozhatjuk legjobban, ha füstös színárnyalattal a belső szemzugban kissé lefelé, a külső szemzugban pedig felfelé hajlítva az ívet megnyújtjuk a szem vonalát. Következő lépésként bőrszínű ajakkontúr-ceruzával rajzoljuk körbe, majd töltsük ki a szájat. Utolsó simításként pedig ütögessünk rózsás pirosítót a járomcsontra, az állra és a halántékra, majd satírozzuk el – és már készen is vagyunk.


Szerző

donna.hu



Scroll to Top