Sorsritmusok 4.

2010. 06. 14.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Minden fázison át kell, hogy lépjünk, minden állatövi jegyhez feladatot rendelt az élet, ezt a speciális feladatot meg kell oldanunk.

Asztrológiailag az életünk második fele a 42. életévvel kezdődik. Biológiailag ez az időszak, amelyben lassan kezdjük leépíteni magunkat.

Az asztrológus szemével csak most kezd az életünk igazán értékessé válni.

Legkésőbb a midlife korszakunk után tudunk értékes tapasztalatokra visszatekinteni, melyek segítenek egy jobb jövőt felépíteni. A múltban nehézkes vagy keserves kerülőket kellett tennünk, és könnyen lehet, hogy teljesen magunk ellen éltünk, ami esetleg mély krízisekhez vezetett. Most kezdődik az élet második fele, és sokak számára ezzel egy teljesen új élet.

A 42. életévétől kezdve az ember az élete közepén áll.

Időközben egy gazdag életútra tekinthet vissza.

A Szaturnusz, a sors nagy uralkodója a 42. és 45. életévünk között szemben áll a saját helyével, amikor születtünk. Ismételten arra kényszerít bennünket, hogy készítsünk leltárt.

Sok ember ilyenkor melankolikussá válik, és fájdalommal gondol az elmulasztott lehetőségekre, akár a szerelemben, akár a hivatásában.

A mai, teljesítményre épülő korunkban már szinte öregnek számítunk, ami ahhoz vezet, hogy önmagunkban kételkedünk. Mi jöhet még?

Ami egy ember életében meg kell, hogy történjen, már elvégeztük. Van hivatásunk, van párunk, családunk, gyermekünk és igazi munkahelyünk is. Ez volt minden?

Az asztrológia szerint egyáltalán nem. Most kezdődik az élet, és egy második esélyt ad a sorsunk.

Belépünk a VII. házba. Ez az úgynevezett Te háza. A fő feladatunk ebben a fázisban, hogy távolságot tartsunk másoktól. Ismerjük fel, hogy a túl nagy ön-központúság és hiúság esetleg egy emberi zsákutcába vezet és eltávolít az élettől.

Az emberek közötti kapcsolatok az életben a legfontosabbak.

Ez a felismerés talán nem egészen új, de csak most értjük meg, hogy csak a szeretet teszi az életet értékessé. Sem egy szuper autó, sem egy komoly pozíció nem csökkenti a szeretet iránti vágyat.

Végső közvetkeztetésként minden luxus, minden elismerés, amit eddig élveztünk, csupán pótlék volt.

Most a „TE” van a középpontban. Ehhez fordulunk, és kezdjük igazán ezt a fogalmat megérteni. Ehhez nagy és döntő változások kapcsolódnak.

A karriervágy háttérbe szorul, és a hivatásbeli vereségek már nem tudnak bennünket igazán megrázni. A saját személyiségünk is háttérben marad, új szerepet keresünk a közösségben.

Döntenünk kell: vagy egyedül élünk, vagy szorosan alkalmazkodunk valakihez, mely mögött értelmet találunk.

Ez a kapcsolatok krízisének ideje.

Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy tényleg a jelenlegi partnerünkkel akarunk tovább élni? Tudja-e párunk fejlődésünket követni? Hátráltat-e a fennálló kapcsolatunk abban, hogy további életünket kreatívabban alakítsuk?

Sok ember tudatosan vagy tudat alatt lelki társat keres. Ez a kapcsolat több kell, hogy legyen, mint eddig volt. Ezzel egyidőben érik a szexualitás, egyek akarunk lenni a partnerünkkel.

Ilyenkor van a legtöbb válás, dráma, könnyek.

Sokan ebben a fázisban találják meg azt az embert, akit mindig is kerestek, akivel együtt akartak élni. Legalábbis így tűnik.

Az élet 42-49-ig ezért fájdalmas elválásokkal és boldogító újrakezdésekkel pecsételődik meg. Ezek az évek nagyon élénkek és nagyon drámaiak.

Foglalkozásunkban intenzívebb kommunikáció által, a megerősödött „TE” segítségével nagyobb nyilvános hatást tudunk elérni. Egy izgalmas, de igen turbulens fázis, mely gyakran egy totál új életbe katapultál. Semmi sem lesz olyan, mint volt. Minden új.

Most kezdődik a szellemi forradalom is, az elszakadás a materiális világtól.

49-56. évünkig kifejlődik bennünk a képesség a lemondásra.

Ha elértük életutunkon a VII. ház végét, talán a legnagyobb életkrízisünk előtt állunk.

Megérkeztük a 8. házba, ez mélyreható transzformációs folyamatoknak felel meg.

Akár férfiaknál, akár hölgyeknél az 50. év után alapvető változás következik be testi és lelki téren egyaránt. Ez tipikus személyiségváltozáshoz vezet. A csökkenő testi funkciók, a teljesítőképesség és az ezzel gyakran fellépő egészségi problémák először teszik tudatossá testünk gyengeségét és mulandóságát.

Ebben a Skorpió fázisban már mindennapjaink végére is gondolunk, és ez nagy félelmet, sőt sokaknál pánikot vált ki.

De nem ez a célja ennek a fontos életfázisnak, hanem legfeljebb a kiváltó oka lehet annak, hogy továbbérünk, és a halált annak fogadjuk el, mint ami az élethez szorosan tartozik.

Mindenkinek arra kell ügyelnie, hogy ne rekedjen meg az öreggé válástól való félelemben.

A feladat, melyet sorsunk ebben a korunkban elénk állít, nyilvánvalóan nem egyszerű.

Válaszolnunk kell a kérdésre, milyen mélyebb értelme van múló életünknek. Ezzel egy teljesen új értelmét fedezzük fel az életünknek.

Ez csak akkor sikerülhet, ha legalábbis belsőleg az anyagi világtól el tudunk rugaszkodni. Nem szabad tovább a pénzhez és a tulajdonhoz annyira ragaszkodni, mert ez gyakran csak terhet jelent.

Ebben a korszakban az egészség a legfontosabb tulajdonunk, melyet nem lehet megvásárolni ugyanúgy, mint az elvirágzó szépséget, amely a legtöbb ember számára csak egy szép lélek formájában tükröződik majd az arcán.

Kegyetlen lesz ez az időszak mindazok számára, akik nem tudnak egy magasabb világszemléletet magukban kifejleszteni. Ők sajnos akár depressziósak is lehetnek. Nyomott hangulatuk arcvonásaikat gyorsabban öregíti . A keserűség, a magány, és a vigasztalhatatlanságban való elsüllyedésnek óriási a veszélye.

Ezen emberek számára a jelen és a jövő értéke drámaian csökkenhet. Ha keményen is hangzik, ennek a fázisnak a feladatát nem oldották meg.

Ezzel szemben, akik az élet magasabb értelmében hisznek, és erre koncentrálnak, ennek a fázisnak a végére regenerálják magukat, és új életerővel állnak a jövő előtt.

Ebben a fázisban sokkal világosabban felismerhetjük, hogy az életben mindig arról van szó, hogy újra meg újra át kell alakítanunk magunkat, újra és újra egy új tavaszt kell ébresztenünk magunkban.

Aki ezt nem tudja többé megtenni, az már most öregszik és szürkül.

Mások viszont érettségük által sugárzóbbak lesznek, szépek, és ezáltal sokat nyernek.

A bolygók vándorolása során igen szorosan kapcsolódunk a Szaturnuszhoz.

Akiknek a horoszkópjában a Szaturnusz erősen áll, ezt a fázist kevésbé érzik megszorítónak, mivel már sokkal korábban foglalkoztak az elmúlás témájával. Nekik ebben  időszakban sokat vesz el a Szaturnusz a nehézségeikből.

A Szaturnusz a bölcs kozmikus tanítója az életnek, aki bár igen kemény, de nagyon igazságos módon hat ránk.

Feladata ebben a fázisban, hogy megvizsgáljon bennünket, hogy hol tartunk. Elértünk-e már arra a szintre, hogy magasabb dolgokkal foglalkozzunk.

A Szaturnusz a küszöb őre, amely a szellemi világba vezet, mely a következő életfázisainkban a fő téma lesz.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen aszcendensét kiszámoltatni, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen, vagy a 06-90-189185 emeltdíjas telefonszámon.   



Szerző

donna.hu



Scroll to Top