Hiába van egyenjogúság, a nők számára mégiscsak nehezebb a karrierépítés a gyermekvállalás, a család, a háztartás miatt. Szeretünk, szeretnénk azonban jó színvonalon élni, vásárolgatni, a gyerekeket jó iskolákba, különórákra járatni, néha kikapcsolódni, nyaralni menni. Sokan aztán abba a hibába esnek, hogy panaszkodnak a férfinak, ez sincs az sincs, képzeld a szomszéd Julcsáék már megint a Bahamákra mennek vakációzni. Mi nők, néha nem is vagyunk tisztában kijelentéseinknek a férfiban leképeződött súlyával. Ezzel ugyanis azt az érzést keltjük bennük, hogy nem tekintjük őket eléggé férfinak.

A szekunder kasztrációs érzés („másodlagos férfiatlanítás”, értsd: a férfi úgy érzi, megfosztják férfiasságától) azután beindítja a teremtés koronájánál a bizonyítási vágyat, amely vagy arra irányul, hogy megmutassa, van olyan, akinek ő így is megfelel, ilyenkor hagyja el a családját, vagy, hogy bebizonyítsa mintegy önmaga számára is, képes eltartani őket az megnövekedett kihívások ellenére is. Új állást, mellékállást vállal, lehetőleg olyat, hogy nélkülözhetetlen legyen, egyre kevesebb a szabadideje, egyre feszültebb, türelmetlenebb, egy idő után az asszony és a gyerekek is ragaszkodnak a kialakult életszínvonalhoz, az ütős ajándékokhoz, a színvonalas nyaralási lehetőségekhez. A férj, az apa, persze igyekszik mindezt fenntartani, az igényeket kielégíteni. Szinte a férfiasság próbájaként feszül neki a feladatnak.

Mindeközben szürkül a kapcsolat, nincs idő egymásra, a szexuális vágy sem tartja már őket össze, mert ahhoz is fáradtak, kimerültek, kiürültek, hogy a test örömeire figyeljenek, hiszen a nő meg egyre gyakrabban marad egyedül a gyerekek, a háztartás és saját munkahelyhez kötődő feladatokkal, amelyek egyre inkább terhet is jelentenek. A házastársak nem képesek kikapcsolódni, feltöltődni, először csak a közös élmények maradnak el, később már a saját rekreáció is hiányt szenved.

Hiába van már státusz, pénz, sokan egyszerűen nem tudnak leállni, a körök egyre gyorsulnak és ha több a bevétel, újabb és újabb vállalkozásokat indítanak, mert hajtja őket a Mammon hatalma. Végül már csak egymás mellett élnek, mint idegenek, ha egyáltalán a gyerekek és a vagyon még néhány vékony szálon összeköti őket. Ekkor kap észbe sok asszony, hogy a pénz, a tehetősség talán nem minden, kár volt annyit kritizálni, követelőzni, úgy jártak, mint az öreg halász felesége, amikor arra ösztönözte férjét, hogy az aranyhaltól egyre nagyobb és nagyobb dolgot kérjen, míg végül azt is elvesztették, amit az előzőekben kaptak. Gyakran a valóságban is hasonló a történet vége, csak átvitt értelemben hiszen nekik a pénz megmarad, ám mégis szegények lettek, mert többé már nem boldogok.