Ahogy csöngetek a Sas-hegyi társasház kapucsengőjén, hirtelen eszembe jut, nem is kérdeztem meg, a lakás számát, de alig merül fel bennem a probléma, egy fentebbi emeletről babasírást hallok, így elindulok felfelé a lépcsőn. Kati párja Csaba ki is jön elém, és barátságosan invitál be a második emeleti lakásba. A baba éppen enni fog − mondja bocsánatkérőleg, mielőtt belépünk a nappaliba.

A lakáson – ahol most az újonnan érkezett kis Iván a főszereplő –, rögtön látszik, hogy művész lakja. A bútorok egyedi kivitelezésűek, a szekrényeken színes, nonfiguratív, hangulatos festmények ismétlődő ritmusban. Hatása szinte zenei jellegű. A konyhaasztal tetejét is Kati munkája díszíti. A falakon saját festményei. Az egész otthont érzékeny színvilág és nyugodt harmónia tölti be. A teraszról csodálatos panoráma nyílik. Szép időben a terasz a festőműhelyem – meséli Kati mosolyogva. A kicsi az evés után elalszik anyukája ölében, lehetővé téve, hogy megkezdjük a beszélgetést.

– Iván olyan tapintatos, mindig akkor alszik el, amikor valami tennivalóm akad – jegyzi meg elgondolkozva az édesanya, miközben kedvesen nézi alvó kisfiát.

– Hogyan indult művészi pályafutásod?

− Erről, van egy jó kis anekdotám. Először tanárképző főiskolát végeztem, az egyik szakom a rajz volt.  A tanszéken, paravánok szolgáltak térelválasztónak csendéletek beállítására. Vonzott a nagy üres felület, befestettem egyet. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt miatta, de nem tudtam az erős késztetést leküzdeni. Már régebben dédelgettem egy ötletet, ami csak ilyen nagyszabású képen érvényesült volna megfelelően. Akkor szinte kirobbant belőlem. Másnap tanárom, Nagy B. István nem megszidott, hanem arra bíztatott, folytassam, fessek képet a többi paravánra is. Egyre több érdeklődő nézte meg a spontán kiállítást, egy csapásra ismertté váltam a főiskolán. Később pedig ennek köszönhettem, hogy felvettek a képzőre.  A festett paravánokat ki is állítottam Egerben, ez volt az első kiállításom.  Később a főiskolán a Tóth Menyhért alapítvány ösztöndíját, is elnyertem, ami hozzá hozzásegített, a szakma elismeréséhez.

– Melyek voltak a jelentősebb kiállításaid?

 – Eleinte underground helyekre hívtak, talán azért, mert ezt szólítja meg leginkább a stílusom. Zavart egy kicsit, mert beskatulyázta a rólam alkotott képet, és én szerettem volna a festményeimet természetes fénynél is megmutatni, ahol a „katis” színvilág igazán láthatóvá válik. Végül ez is megadatott, szerződtem a V. A. M. Design Centerrel. Ez egy kulturális központ, amely a kortársművészet felkarolását tűzte ki célul. Egy régi körfolyosós ház van átalakítva, a pincétől a padlásig az összes lakás és helyiség falai ki vannak szedve, az egész egy hatalmas kerengővé alakult kiállítótér. Kiállításaikon egy évig is megtekinthetőek a képek, így lehetőségem nyílt arra, hogy a látogatók megismerjék a látásmódomat, képi nyelvezetemet. Itt volt egy komoly retrospektív kiállításom tavaly májusban, az 1988-2008-ig terjedő korszakomat ölelte fel. Ötvenkét képpel szerepeltem és visszhangja szerint Közép-Európa egyik legjelentősebb kiállítása volt. Sokat segített, hogy az emberek befogadóbbá tudjanak válni a képeim iránt.

– Művészetedben megjelenik már valahol az anyaság élménye?

– Tudod ez még nagyon új nekem, de ráéreztél, pont most tervezek egy anyaság ciklust, már a fejemben meg is van a képek jó része.

− Beszéljünk egy kicsit az Orbis Pictusról, mi is a pontos jelentése?

– Azt jelenti, hogy festett világ. Weöres Sándornak egy versciklus-sorozata az Orbis Pictus. Ebben olyan stílusban ír, hogy szinte konkrét képekben látjuk, miről olvasunk. Coméniusnak, a nagy tanítómesternek is van Orbis Pictus című könyve. Ő több nyelven leír egy mondatot, majd képileg is illusztrálja azokat.

– Akkor ez a névválasztás tudatos lehetett, hiszen az oktatási módszeretekben szintén megjelenik ez a kétpólusú világábrázolás, a képi és drámai megjelenítés.

–Az az érdekes benne, hogy közben jöttem rá az egybeesésre, valószínűleg tudatalatti ráhangolódás volt!

– Van konkrét tematikád?

− Egész évre kidolgozom a témaköröket, és a hozzájuk tartozó feladatokat. Próbálok úgy választani, hogy a gyerekek kreativitása, fantáziavilága könnyen kifejeződésre jusson és közben minél több eszközt és technikát próbálhassanak ki. Az első része a foglalkozásoknak a képzőművészeti megjelenítés, a második része a bemutatás. Bujtor Anna, az egyik drámajátékot vezető tanárunk, szinte kezdetektől mellettem dolgozik, nagyon örülök, hogy találkoztunk, hasonló céljaival kiteljesíti a képzőművészeti részt. Persze, az újabbak is mind nagyon jó szakemberek! A témakört, meséket, történeteket úgy dolgozzák föl a gyerekekkel, hogy közben mindegyik alkalom épül valamire, fantáziafejlesztésre, beszédrekésztetési gyakorlatra, mozgáskoordinációs gyakorlatra, stb. A történetek mindig valamilyen probléma, konfliktus köré szerveződnek. A gyerekek aktív szereplők, ők alakítják a cselekményt és találják meg együtt a kiutat, a megoldást, a drámapedagógus, szinte „csak” koordinátorként van jelen, aki az egészet levezeti.

– Bemutatnád az egyik témát?

– Egyik legkedvesebb a „Hold ruhája” című mese óvodásoknak. Arról szól, hogy a Hold szeretne elmenni a csillagok báljába, és Rák Arankával akar varratni magának ruhát. A ruhapróbák azonban mindig félresikerülnek, hiszen a Hold állandóan változtatja az alakját. A végén Rák Aranka megsértődik és lemegy a tó fenekére, a Hold meg ruha nélkül marad. Ilyenkor átalakulunk Rák Aranka szabóműhelyévé. Én előre megrajzolok, egy csomó különböző alakú holdat és előkészítek színes papírból,  alufóliából, textilből, gyapjúból stb. mindenféle csillogó- villogó, kiegészítőket. A gyerekek maguknak összeválogatják, milyen legyen az ő saját holdjuk, fiú, lány csökkenő, vagy növekvő, sokszínű, fényes… De, mivel mi konkrét holdalakokkal dolgozunk, a gyerekek fel tudják öltöztetni. A felöltöztetett holdakat ráragasztjuk egy sötétkék kartonra, és köréje tesszük a csillagokat, így végül a gyerekek holdjai el tudnak menni a csillagok báljába. A drámaórán maguk a gyerekek lesznek a holdak és a csillagok, és mindenféle szép, csillogó fátylat vesznek fel. Eljátsszák a történetet, próbálnak megoldást találni Rák Aranka és a Hold között feszülő konfliktusra, végül felvonulnak, táncolnak, megjelenítik a bált. A nagyokkal persze komplexebbek a témakörök, a történetek, a feladatok, minden…

– Csak tehetséges gyerekekkel foglalkoztok?

− Minden gyerek ösztönösen is jó festő, még mestereik a színeknek és a formáknak, egy kicsit emlékeztet a munkájuk a barlangrajzokra és a naív népművészet figuráira. Tulajdonképpen szinte bármelyikükből lehetne művész, de nem ez a legfontosabb, hanem, hogy harmónikus emberré váljanak, akik ki tudják fejezni életérzéseiket és operatív problémamegoldó készségük alakuljon ki. Sok öröm velük dolgozni, megismerni sokszor szinte magától felszínre törő belső világukat.

Kapcsolódó cikkek:

$$2912$$

$$2934$$