Szellemjárás

2008. 08. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A szellemek létezése hasonlóan megosztja az emberek gondolkodását, mint a földönkívüliek léte. Van, aki látta őket, emiatt biztos benne, hogy léteznek, van, aki hinni akar bennük, és vannak olyanok, akik szkeptikusak, és kételkednek mindenben, amit nem a saját szemükkel látnak. Így nem csoda, hogy a szellemeket hasonlóan titokzatos és különleges történetek veszik körül. De mik azok a szellemek? Annyi biztos, hogy egykor élt személyek lelke, esszenciája. Ebből adódóan, többféle okból lehetnek itt, ezen a síkon.

A szellemek különböző módon ragadhatnak a mi világunkban. Ha ez alapján válogatjuk, akkor léteznek olyan szellemek, akik valamilyen ok miatt itt maradtak, mert befejezetlen feladatuk van, vagy egyszerűen folyamatosan, megállás nélkül ismételgetnek valamit, valamilyen feladatot, amit életükben nem tudtak befejezni, így itt ragadtak a mi síkunkon. Ha sikerül véghez vinni a feladatot, akkor lassan eltűnnek. Vagy segíteni szeretnének, ezért maradtak velünk.  Létezik olyan szellem, ami (aki?) teljesen tudatában van annak, hogy ő nem ember, hanem szellemi lény. Úgy tudjuk megpillantani őket, hogy mi látunk át egy másik síkra, például meditációval, vagy ő jön át a mi síkunkra. 

Találkozhatunk olyan szellemmel is, aki valami miatt nem tud szabadulni a környezetéből, mert valamilyen személy ott tartja, akár tudattalanul – bár lehet tudatosan is. Olyan jó szellem is létezik, aki egyszerűen képtelen tudomásul venni, hogy meghalt, emiatt ragadt a mi síkunkon és képtelen eltávozni.

A rossz szellemek hasonló módon lehetnek a mi síkunkon, mint a jó szellemek, de szándékaikban különböznek. A jó szellemek nem ártani akarnak, hanem segíteni minket, vagy csak letudni saját befejezetlen ügyüket és távozni. A rossz szellemek közé tartoznak az úgynevezett kopogó szellemek. Ezek azért maradtak itt mert befejezetlen ügyük van, és vad gonoszság van bennük. Gyűlöletet éreznek.  A kopogó szellemek pszichikai energiából, vegyi anyagokból, biológiai összetevőkből és szellemi erőből épülnek fel. Az orosz szakértők úgy vélik, hogy sokkhatás, traumatikus élmény, vagy egy súlyos idegösszeomlás képes őket előhívni, de ilyenkor tulajdonképpen maga az élő ember idéz elő paranormális eseményeket, mozgat tárgyakat, vagy hangokat kelt a környezetében. Eszerint a kopogó szellemek bennünk vannak.

A szellemvilággal foglalkozók úgy vélik, a szellemek képesek kommunikálni is. Egy időben nagy figyelemmel kísérték az emberek a fehér zaj jelenséget. Eszerint ha egy üres szobában elkezdünk felvételt készíteni, később azt lejátszva hangokat, beszédeket figyelhetünk meg. Ezek a hangok a szobában tartózkodó szellemek üzenetei, mondanivalói. Így, az elektromos készülékeken keresztül tudnak velünk dolgokat közölni. Ezt azóta sokan támadták, mert az üzenetek nem tisztán érthetőek, és mindenki azt hall bele a zajba, amit akar. Voltak olyanok, akik azzal magyarázták, hogy egy másik zaj, kavar bele a felvételbe. Voltak olyanok, akik régi rádióadások eltévedt hanghullámainak vélték ezeket a zajokat. Ám vannak, akik állítják, tudnak beszélni szellemekkel, ezeket különböző szeánszok segítségével érik el.

Teljesen mindegy milyen módon próbálunk kapcsolatot teremteni a szellemvilággal, először a magunk által kreált teóriákkal kell szembenéznünk, és eldöntenünk, hiszünk a szellemek létezésében, vagy nem? Onnantól el tudod dönteni, a sötét szobában szellemet láttál, vagy tényleg csak a képzeleted játszott veled egy magányos sötét éjszakán.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top