Szemüveg vagy kontaktlencse?

2008. 05. 13.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Sok előnnyel rendelkeznek, például, nem korlátozzák a látóteret a szemüveggel ellentétben, ráadásul mindenféle időjárási körülmény mellett használhatók, nem párásodnak be. Ha nagy mértékű a szem hibája a szemüveggel látott kép kicsinyített vagy nagyított, míg a lencse természetes nagyságú képet ad. Sok esetben biztonságosabb is, mint a szemüveg, például nagy magasságban végzett munka esetén. Fényképezőgéppel, mikroszkóppal, távcsővel dolgozók életét is megkönnyítheti.

Előfordulhat azonban, hogy valaki nem hordhat kontaktlencsét, bizonyos betegségek vagy egyéni tulajdonságok megléte miatt, ilyen például az erős szemszárazság, az egyik szem hiánya, a szem körüli bőr, a szemhéj betegsége. A lencséknek szabadon kell „úszniuk” a szemen, így elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű könny, annak összetétele, pedig hatással lehet a lencsén megjelenő lerakódásokra.

Bizonyos körülmények fennállta esetén az is előfordulhat, hogy az se teheti be a lencséit, aki addig tudta hordani, például allergia, gyulladás, szemsérülés mellett, sőt bizonyos gyógyszerek is hatással lehetnek viselésére. Éppen ezért a szemészek általában javasolják, hogy szemüvegünk is legyen, egyrészt, hogy ilyenkor se legyünk bajban, másrészt, hogy időnként tudjuk pihentetni vele szemünket.

Ami viszont bizonyos, hogy lencse használata esetén számtalan dologra kell odafigyelni, például háromhavonta kell kontrollra járni, be kell tartani az ajánlott csere időpontját, ha nem egyforma a két szem dioptriája mindig ellenőrizni kell melyik-melyik, nehogy ne a megfelelő helyre kerüljenek. Ma már léteznek olyan lencsék is melyeket, éjjel-nappal lehet viselni 30 napig egyfolytában, de amennyiben nem ilyen lencsénk van, mindig ki kell venni lefekvés előtt. A szemüveggel nem kell ennyit bajlódni. Persze a rendszeres szemvizsgálat ekkor is elengedhetetlen.

Manapság azonban sokan divatból hordanak kontaktlencsét, mert megváltoztathatja a szem színét, el lehet vele tűntetni bizonyos szemhibákat. Azoknak, akik ilyesmire szeretnék használni, gyártanak már nagy választékban dioptria nélküli lencséket. Bár a szemüveg újabban nagyon népszerű, már egyre több ember fölveszi, annak minden hátránya ellenére is. Mert divatos kiegészítő lehet, egy jó keretválasztás feldobja az arcot és még egy lehetőség arra, hogy ízlésünket megmutassuk a külvilágnak, ezt az óriási keretválaszték segíti. Hosszú távon olcsóbb is, mint a kontaktlencse, hiszen ha nem romlik rohamosan a szemünk, akkor elég hosszú ideig használhatjuk ugyanazt a szemüveget, míg lencsét bizonyos időközönként újat kell venni.

Természetesen egyéni döntés kérdése, hogy melyiket választjuk, a lényeg, hogy megtaláljuk a lehető legkényelmesebb megoldást.

Kapcsolódó anyagok:

$$469$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top